Hadüzenetet küldött Oroszország a dohányzásnak - és a dohányiparnak

Az orosz kormány egyhangúlag jóváhagyta a dohányzás elleni törvényjavaslatot, miután Dmitrij Medvegyev miniszterelnök hadat üzent a külföldi cigarettagyártóknak.
Barabás T. János, 2012. október 19. péntek, 11:21
Fotó: Napi.hu

Háborúra készül orosz kormánytisztviselők szerint az ország vezetése az erős dohánylobbi ellen - írta a RIA Novosztyi hírügynökség. A kormány tegnap elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely 2015. január 1-től megtiltja a dohányzást nyilvános helyeken, betiltja a dohányáruk reklámozását és csökkenteni akarja az eladásokat, többek között a kis trafikok betiltásával. A javaslatot sürgősséggel már november elsején a duma elé terjesztik jóváhagyásra. Máris mindenkit, aki szót emel e törvény ellen, vagy legalább az enyhítését javasolja, azzal vádolnak, hogy lefizette őket a dohányipar, pedig egy olyan országban, ahol a becslések szerint a lakosság harmada dohányzik, számítani lehetett ellenállásra. Kína után az orosz a világ második legnagyobb dohánypiaca évi 22 milliárd dolláros forgalommal, amelynek 90 százaléka a nagy nemzetközi cégek - a British-American Tobacco, a Phillip Morris, a Japan Tobacco és az Imperial Tobacco - tulajdonában van. Tavaly az oroszok több mint 4 milliárd rubelt (130 millió dollárt) költöttek dohányra, és a becslések szerint mintegy 400 ezren halnak meg évente a dohányzáshoz kapcsolható betegségekben. Több képviselő vizsgálatot követel a duma etikai bizottságánál az "ellenálló" parlamenti képviselők ellen azt állítva, hogy azok a multinacionális cégek érdekeinek védelmében lépnek fel - ami közel jár a hazaárulás, de legalább is a korrupció vádjához.

Vagyim Zselnyin, a Tabakprom, a dohánygyártók szövetségének vezérigazgatója szerint nem teljesen ellenzik a törvény, csak annak egyes elemeit. Így például irreálisnak tartják a jövedéki adó közel 50 százalékos emelését és a minimálár bevezetését. Jelenleg egy doboz cigaretta átlagos ára 1,50 dollár.

A törvényhozási kampány erős hátszéllel indult. Dmitrij Medvegyev miniszterelnök két nappal a kormány ülése előtt videoblogjában nekirohant a külföldi cigarettagyártóknak, akik "gyermekeink életét veszélyeztetik", és marketing stratégiájukat tette felelőssé azért, hogy a dohányzó nők aránya az 1992-es 7 százalékról 2010-re 22 százalékra emelkedett. A kormányfő szerint az oroszok 80 százaléka, köztük a dohányosok kétharmada helyesli a dohányzás korlátozását. A The Moscow Times által idézett szakértők szerint ez papíron igaz lehet, de ahogy a dohányzók a bőrükön fogják érezni hatását, a közhangulat gyorsan megfordulhat - mint Gorbacsov részleges alkoholtilalma idején.
Vlagyimir Putyin elnök, aki Oroszországban másodikként most szerezte meg a nyolcadik dant, fekete öves harcművész létére természetesen kiáll az egészséges életmód mellett, s így a dohányzás ellen.

HOZZÁSZÓLÁSOK