Hatalmas jégdarab szakadt le az Antarktiszról - 50 éve nem láttak ilyet

Egy 315 milliárd tonnás darab tört le az antarktiszi Amery parti jégmezőről, a jéghegy 1580 négyzetkilométeres - írta a BBC hírportálja.
K. Kiss Gergely, 2019. szeptember 30. hétfő, 20:03
Fotó: Reuters

Több mint ötven éve nem szakadt le ekkora darab az Ameryről, utoljára az 1960-as évek elején született nagyobb jéghegye, az 9 ezer négyzetkilométeres volt - idézi az MTI.

A most letört darabot nagysága miatt folyamatosan monitorozni kell, mert a későbbiekben veszélyt jelenthet a hajózásra.
Az Amery a Antarktisz harmadik legnagyobb parti jégmezeje, vagyis a parti síkságról a tengerbe nyúló jégtömege (selfjég), lényegében több gleccser úszó meghosszabbítása. A jéghegyek leszakadása a jégfolyamok egyensúlyát tartja fenn a magasabban fekvő területek havazásaival szemben.

A tudósok tisztában voltak azzal, hogy a jéghegy le fog törni, azonban több figyelmet fordítottak a most leszakadt darabtól keletre lévő tömbre, melyet Mozgó Fognak is neveztek, mivel műholdfelvételeken kiesni készülő tejfogra hasonlít az alakja.
Mindkét terület ugyanahhoz a repedésrendszerhez tartozott. A Mozgó Fog azonban, ugyan meglazulva, de a helyén maradt, a D28 viszont leszakadt.

Helen Fricker, a Scripps Óceánkutató Intézet tudósa 2002-ben azt jósolta, hogy a Mozgó Fog 2010 és 2015 között fog letörni. "Annyi hosszú év után izgatottam vártam a jéghegyfialást. Tudtuk, hogy végül bekövetkezik, arra azonban nem számítottunk, hogy más helyen törik le a jég" - magyarázta a BCC-nek.

Hozzátette, hogy a jéghegy születése nincs kapcsolatban a globális felmelegedéssel. Műholdas adatok alapján az Amery nagyjából egyensúlyban van a környezetével az erős nyári felmelegedés ellenére is.

Az ausztrál antarktiszi kutatócsoport (Australian Antarctic Division) figyelemmel kíséri, hogy reagál az eseményre az Amery-selfjég, ugyanis a leszakadás befolyásolhatja a törések viselkedését, így a Mozgó Fog stabilitását is.

A kalkulációk szerint a D28 nagyjából 210 méter vastag és mintegy 315 milliárd tonna jeget tartalmaz.

Neve az Egyesült Államok országos jégközpontjának (National Ice Center) osztályozási rendszeréből származik, mely negyedekre osztja a Déli-sarkvidéket.

A 2017-ben a Larsen-C selfjégről letört gigantikus A68 jéghegy több mint háromszor nagyobb a D28-nál. A part közeli áramlatok nyugat felé fogják sodorni a D28-at, valószínűleg több év is eltelik, mire darabkora hasad és elolvad.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

antitroll, 2019.09.30 22:19

@na4:
Te egy alternatív világban élsz... Jó Neked?
Tegyél ide linket az állításod alátámasztására, vagy végképp beégeted magad...

Megelőlegezek Neked néhányat, de ezek -előre szólok- nem Téged igazolnak!

https://infostart.hu/tudomany/2018/06/18/megdobbento-hir-az-antarktiszi-jeg-olvadasarol
https://ng.hu/fold/2019/05/22/kritikus-mertekben-olvad-az-antarktisz-jege/

Talán ezekre gondoltál?
https://hvg.hu/tudomany/20190708_antarktika_koruli_tengeri_jeg_zsugorodott

Merthogy ebben is az van, hogy rövid időszakokra a folyamatok megfordulhatnak, de a hosszútávú folyamatok egyértelműek. Csak Te azt olvasol ki belőle, amit Te akarsz.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2019.09.30 22:08

Majd szépen elúszik és elolvad a jéghegy és egy hajó sem ütközik neki...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nyomasek bobo, 2019.09.30 21:16

@na4:

"Az utóbbi években még gyarapodott is a jég az Antarktiszon. Emiatt aztán időről időre letöredezik a kontinens szélén. Természetes folyamat."


egy FIDESStroLL tudományos megállapítása, a kifeküdt és bolhás kanapéjáról.
köszönjük.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2019.09.30 20:35

Az utóbbi években még gyarapodott is a jég az Antarktiszon. Emiatt aztán időről időre letöredezik a kontinens szélén. Természetes folyamat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html