Az amerikai újság azt írta egy meg nem nevezett személyre hivatkozva, akinek tudomása van minderről, hogy Kim Dzsong Nam és a CIA között "volt kapcsolat", de sok részlet erről nem ismert - írta az Infostart.hu az MTI híre alapján. Kim Dzsong Nam, Kim Dzsong Il néhai diktátor legidősebb fia régóta száműzetésben élt, és többször bírálta az észak-koreai rezsimet.

Több korábbi amerikai illetékes azt mondta, valószínűtlen, hogy a féltestvér, aki éveken át Észak-Koreán kívül élt, és akinek nem volt ismert hatalmi bázisa Phenjanban, tudott volna részletekkel szolgálni a titkolózó ország belső működéséről - írja a lap, amely szerint ugyanezek az illetékesek mondták azt, hogy Kim Dzsong Namnak szinte bizonyosan voltak kapcsolatai más államok, különösen Kína titkosszolgálatával is.

A 45 éves Kim Dzsong Nam 2017 februárjában - amikor megölték - azért utazott Malajziába, hogy találkozzon a CIA-beli kapcsolattartójával, de feltehetően nem ez volt útjának egyetlen célja. A CIA egyelőre nem reagált a lapban megjelent értesülésekre. A gyilkosság úgy történt, hogy Kuala Lumpur repülőterén arcára VX idegmérget kentek.