Jöhet a litván euró

Támogatásáról biztosította szerdán az Európai Parlament (EP), hogy Litvánia a jövő év január elsején bevezesse az eurót.
MTI-Eco, 2014. július 16. szerda, 14:34

A strasbourgi plenáris ülésen erről tartott voksoláson 545 igen és 116 nem szavazattal, 34 tartózkodás mellett fogadták el Litvánia csatlakozását az euróövezethez. Az Európai Bizottság javaslatával egybehangzó ajánlást az európai állam- és kormányfők júniusban már politikai támogatásukról biztosították.

"Jó hír ez Litvánia és a balti államok számára, valamint Európa stabilitása szempontjából. A 2006 óta zajló kemény munka eredményeképpen alacsony az infláció, stabil az árfolyam, alacsony a költségvetés hiánya és elfogadható az államadóság szintje. Üdvözöljük Litvániát az euróövezetben" - mondta a szerdai ülésen Werner Langen, az állásfoglalást előterjesztő német néppárti EP-képviselő.

Az EP üdvözölte, hogy Litvánia teljesítette az eurócsatlakozás feltételeit. Az egy éves átlagos infláció 0,6 százalékon áll - vagyis jóval az 1,7 százalékos referenciaérték alatt -, a költségvetés hiánya 2013-ban 2,1 százalék volt - a referenciaérték itt 3 százalék -, a bruttó államadósság GDP-hez viszonyított aránya pedig 39,4 százalék, vagyis jóval a 60 százalékos referenciaérték alatti.

Litvánia az euróövezet 19. tagja lesz. Lettország 2014-ben, Észtország 2011-ben, Szlovákia 2009-ben, Ciprus és Málta 2008-ban, Szlovénia 2007-ben, Görögország 2001-ben, Belgium, Németország, Franciaország, Írország, Spanyolország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Ausztria, Portugália és Finnország 1999-ben vezette be a közös fizetőeszközt.

Az Európai Parlament az eurózónához csatlakozni kívánó országok felkészültségének vizsgálatakor csupán konzultatív szerepet játszik a döntéshozatalban. A végső, hivatalos döntés - aminek a kedvező kimenetele már egyáltalán nem kétséges - e hónap 23-án várható, amikor a tagországok uniós ügyekkel foglalkozó tárcavezetői az úgynevezett Általános Ügyek Tanácsaként eljárva a nyári szünet előtti utolsó ülésüket tartják Brüsszelben.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Hungarianmonexfraud, 2014.07.16 15:18

hungarianmoneyfraud.beep.com


közép- és kelet-európai szocialista országok védelmi katonai-politikai szervezetét tartalmazó Varsói Szerződésben a Szovjetunió kidolgozott egy olyan tranzakciós rendszert, mely a pénzeket a vasfüggöny nyugati oldalán lévő egyetlen kommunista érdekeltségű Central Wechsel- und Creditbankon (CW Bank), a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bécsi leányvállalatán keresztül forgatta a háttérben. Fekete János, Kádár János bankárja, szakmai gárdájával karöltve dolgozta ki a fedett pénzügyi manőverek összetett és igen bonyolult rendszerét, mely lehetővé tette a nyugati hitelezők, később pedig az IMF ellenőreinek megtévesztését az államadósság és a kötvénypiac valós adatainak manipulálásával.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html