A HSBC kínai feldolgozóipari beszerzési menedzserindexe a novemberi 55,3 pontról 54,4 pontra esett - ami még mindig ötven pont feletti, tehát továbbra is erőteljes bővülést mutat.

Az elemzők figyelme a Reuters szerint elsősorban az elszabadulóban lévő infláción van, ezért a PMI input-árindexe bizonyult a legérdekesebbnek: 80,3 pontról decemberben 72,3 pontra esett vissza, ami négy négy hónapja a legalacsonyabb érték.

A HSBC régiós vezető elemzője szerint a kínai jegybank marad a monetáris szigorítás fokozatos bevezetésénél, amit az eddigi intézkedések mellett apróbb kamatemelések is kísérhetnek, a kínai gazdasági vezetés ugyanis néhány hónapja sokkal jobban aggódik az infláció, mint a növekedés miatt.

A kínai jegybank egyik vezető tisztviselője szerint az infláció feltartóztatásában jelentős szerepe lehet a jüan átváltási reformjának; nyilatkozatának megjelenését követően 6,613-as dollárárfolyammal rekordszintre erősödött a jüan az amerikai devizával szemben.