Keményít a szlovák kormány

Szlovákiában egyre több a betöltetlen állás, miközben még mindig rengetegen vannak munka nélkül. A kormány rá akarja venni a hosszabb ideje állás nélkül élőket, hogy munkát vállaljanak.
Barabás Júlia, 2018. június 30. szombat, 07:20
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A közeljövőben jóval nagyobb nyomást szeretnénk gyakorolni azokra, akik, annak ellenére, hogy munkaképesek, nem hajlandók munkát vállalni, kizárólag szociális segélyekből élnek - mondta Peter Pellegrini szlovák kormányfő a pozsonyi Új Szó tudósítása szerint.

A tervek szerint lefaraghatnák vagy akár - három hónap után - teljesen le is állíthatnák a segélyek fizetését azoknak, akik visszautasítják a munkaügyi hivatalok állásajánlatait.

Szlovákiában nagyjából 100 ezer betöltetlen állás van, miközben a munkaügyi hivatalok nyilvántartásában körülbelül 150 ezer állástalant regisztrálnak. Így ezek foglalkoztatása enyhíthetné a munkaerőhiányt. Ráadásul például csak a tavaly elfogadott 33 projektnek köszönhetően kilencezer új munkahely jön létre hamarosan.

A kormány nem szeretné, ha a cégek a munkaerőhiány miatt fordítanának hátat Szlovákiának. Az állástalanok munkába állítása mellett a bérek növelésével akarják elérni, hogy egyre többen térjenek haza a nyugat-európai országokból is. A kormányfő elismerte, Szlovákia nem kerülheti majd el, hogy a jövőben egyre több külföldi, elsősorban ukrán és szerb vendégmunkás dolgozzon a helyi üzemekben.

A fotó forrása: Szabó Dániel/Napi.hu.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matyi2010, 2018.06.30 19:03

terabit, 2018.06.30 18:38

Ez így hülyeség, nyilván annak is szántátok.
Az tény, fele-kétharmada csak segédmunkát tud végezni, azt is felügyelet alatt, megfelelő irányítás mellett.
Ezt kell nálunk is kötelezővé tenni, a tiszavasvári ügyhöz hasonló beadványokat szerkesztő jogászokat meg örökre el kell tiltani a szakmájuktól. Tőlük több kárt senki sem okoz ennek az "etnikum"-nak.....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2018.06.30 18:38

@Suzywong: igen, ez nagyrészt így van.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix6, 2018.06.30 16:40

@europeer:
"Nem a munkavállalót kell rávenni, hogy dolgozzon, hanem a tetű munkáltatót, hogy vegye fel az idősebbet is"

Értem pont úgy mint a drága cucializmusban...
:D
Mindenkit felvettek a gyárba ha dolgozott ha nem...
Hát more, nem sok eszed van...
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2018.06.30 12:43

Barom politikus!
Nem a munkavállalót kell rávenni, hogy dolgozzon, hanem a tetű munkáltatót, hogy vegye fel az idősebbet is.
Nem adókedvezményt nekik, hanem büntetőadót.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Suzywong, 2018.06.30 10:27

szlovákiában is az a helyzet, mint magyarorszégon, azaz a munkanélküliek többsége szinte írástudatlan etnikum , aki utcasprésen kívül semmilyen munkára sem alkalmas, legfeljebb üzletszerű kéjelgésre vagy annak elősegítésére.

hiába van sok betültetlen állás, pl informatikus, szakács, orvos, stb, a sokezer analfabéta munkanélküli etnikummal ezeket nem lehet betölteni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html