Kitört a devizaháború?

A brazil pénzügyminiszter szerint nemzetközi devizaháború van, hiszen minden ország pénznemének leértékelésével próbálja javítani külső versenyképességét – országa mégsem tesz semmit a valuta erősödésével szemben.
Kasnyik Márton, 2010. szeptember 28. kedd, 09:32

Guido Mantega, a brazil pénzügyminiszter kemény hangú nyilatkozatban bírálta a külföldi versenyképességüket devizaleértékelésekkel javító országokat, ezzel elismerve azt a nyílt tabut, hogy számos ország az árfolyampolitikán keresztül próbál előnyökhöz jutni.

Állítása szerint Brazíliának sokat árt, hogy nagyon elszaporodtak az exportjukat leértékeléssel javító országok: Kína például hosszú ideje lenyomja a jüan árfolyamát, ám a közelmúltban a japán, a tajvani és a dél-koreai jegybankok is beavatkoztak az árfolyamokba.

A brazil real 2009 eleje óta viszont 25 százalékot erősödött a dollárral szemben, a Bloomberg szerint ezen az időtávon a világ egyik legjobban teljesítő devizája volt; Brazília azonban eddig semmit nem tett a deviza erősödésével szemben.

A brazil jegybank ugyan az utóbbi két hétben napi 1 milliárd dollárt vásárolt, ami az azt megelőző időszak átlagának tízszeresének felel meg, ezt azonban a Petrobras 67 milliárd dolláros részvénykibocsájtása miatt az országba érkező tőke indokolja.

HOZZÁSZÓLÁSOK