Thaiföldön egy 35 éves férfi volt az áldozat, aki eredetileg maláriával került kórházba, míg Ausztráliában egy 78 éves férfi halt meg egy perth-i kórházban. Ő a feleségével együtt a Diamond Princess óceánjárón kapta el az új koronavírust.

Dél-Koreában közben 3500 fölé emelkedett a fertőzöttek és 18-ra az elhalálozások száma. Az új fertőzések túlnyomó többségét Teguból, az ország negyedik legnagyobb városából jelentették. A hatóságok megkezdték a Sincshondzsi keresztény egyház több mint 260 ezer hívének tesztelését, az eddigi fertőzések 60 százaléka ugyanis közvetlenül kapcsolatba hozható vele, mivel néhány tagja januárban a közép-kínai Vuhanban, a koronavírus kiinduló gócpontjában járt.

Mun Dzse In dél-koreai elnök közölte: elrendelte kormányának teljes körű mozgósítását a koronavírus-járvány elleni küzdelem érdekében. Világszerte már több mint 70 ország vezetett be utazási korlátozásokat Dél-Koreával szemben.

Örményországban bejelentették vasárnap, hogy felfedezték az első koronavírusos fertőzöttet az országban, az illető nemrég tért haza Iránból. A hatóságok közölték, hogy mindenkit elkülönítettek, aki kapcsolatba került vele, és megfertőződhetett.

Magyarországon a koronavírus - a hivatalos adatok szerint - még senki sem fertőzött meg. Egy magyar állampolgár azonban elkapta a COVID-19 fertőzést: ő a már említett Diamond Princess hajó egyik dolgozója, jelenleg egy japán kórház karanténjában megfigyelés alatt.

A járvány vasárnap reggeli állapotáról ebben a cikkünkben olvashat: