Lakhatási intézkedésekkel csillapítja az indulatokat Hongkong kormányzója

Lemondta élőben tartandó beszédét az ellenzéki képviselők folyamatos bekiabálásai miatt Carrie Lam hongkongi kormányzó az új parlamenti ülésszak megnyitásakor szerdán, és helyette előre rögzített videoüzenetben szólt a képviselő-testülethez adta hírül az MTI.
Domokos Erika, 2019. október 16. szerda, 10:16
Fotó: Reuters

Az ellenzéki politikusok azt kérték számon rajta, hogy miért nem teljesíti a már negyedik hónapja tartó tiltakozások résztvevőinek öt követelését, amelyek egyike, hogy mondjon le.

A South China Morning Post című helyi lap beszámolója szerint Lam a lakhatási nehézségek enyhítésére szolgáló intézkedéseket jelentett be. A kormányzat jelentős mértékben növeli az építkezések számát, valamint felgyorsítja a szociális lakások odaítélésének menetét. A bejelentéssel a kormányzó azokat az indulatokat kívánta csillapítani, amelyeket a sokak számára megfizethetetlenül magas ingatlanárak váltanak ki, elsősorban a fiatalok körében, akik közül a kormányzattal szemben súlyosan elégedetlen demonstrálók jelentős része is kikerül.

A város déli részén fekvő, Új területek nevű körzetében 700 hektárnyi magántulajdonban lévő területet vonnak vissza a közhasználatba egy rendeleten keresztül, és további 450 hektárt is kijelöltek a későbbiekre ugyanilyen célra. A földek visszaállamosítását lehetővé tevő rendelet bizonyos kompenzációt ír elő a tulajdonosoknak, akik jellemzően a városban működő ingatlanfejlesztő cégek.

A kormányzó ugyanakkor ismét kizárta annak lehetőségét, hogy eleget tegyen a tiltakozók további követeléseinek, aláhúzva: "az erőszak csak még több erőszakot szül."

Az ülésteremben néhány ellenzéki törvényhozó Hszi Csin-ping kínai elnököt ábrázoló maszkot öltött fel, ezzel utalva egyrészt a városban egyre növekvő pekingi befolyásra, illetve arra, hogy október 5-én hatályba lépett az új, a demonstrációkon az arcmaszkok használatát tiltó törvény, amellyel a hatóságok a hónapok óta tartó tüntetéseken egyre elharapódzó erőszakot kívánják megfékezni.

Lépett az USA

Néhány órával Lam beszéde előtt az amerikai alsóház megszavazott három, a hongkongi helyzettel kapcsolatos tervezetet, amelyekkel kivívta Peking súlyos felháborodását. Az előterjesztés gazdasági szankciókat, illetve vízummegvonást róna ki azokra a kínai és hongkongi tisztviselőkre, akiket vétkesnek találnak a hongkongi demokrácia elnyomásában, továbbá lehetővé tenné a demokráciapárti tüntetők számára az amerikai vízum megszerzését akkor is, ha eljárás folyik ellenük Hongkongban.

A tervezet törvénybe iktatása esetén az amerikai külügyminiszternek minden évben határoznia kellene arról, hogy Hongkong megfelelő autonómiával rendelkezik-e ahhoz, hogy megtarthassa különleges státusát, amelynek köszönhetően jelenleg a világ egyik legfontosabb pénzügyi központjaként tartják számon.

Carrie Lam kedden bejelentette: a tüntetések ellenére kormányzata kitart a november 24-ére ütemezett kerületi tanácsi választások megrendezése mellett. A kormányzat mindent el fog követni azért, hogy "tiszta, nyílt és őszinte" választásokat tarthassanak - írta az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK