Szigorú korlátozások mellett lazítanak a lengyelek

Lengyelországban egyelőre nem tértek vissza az emberek a bevásárlóközpontokba, pedig már két hete megtehetnék ezt. A május 18-ától életbe lépő könnyítések nem jelentik azt, hogy mindenki azt csinálhat, amit akar.
Barabás Júlia, 2020. május 18. hétfő, 06:40
Fotó: Pixabay

Lengyelországban május 4-én nyitottak ki a bevásárlóközpontok, de kilenc lengyelből nyolc nem látogatott meg egyet sem - idézte a Lengyel Kereskedelmi és Szolgáltató Munkaadói Kamara megbízásából készített felmérést a Rzeczpospolita. Az üzemeltetők abban bíznak, hogy ha a fodrászok, a vendéglők és a mozik is kinyithatnak, akkor visszatérnek a vendégeik.

Csaknem 40 százaléka azoknak, akik a plázákban azelőtt rendszeresen vásároltak, vagy csupán körülnéztek, a következő hónapban be sem akarja tenni oda a lábát. A megkérdezettek körülbelül egyharmada arra gondol, hogy a helyzet 3-6 hónap múlva tér csak vissza a rendes kerékvágásba, de 35 százalékuk szerint ez hosszabb időt fog igénybe venni.

A járvány előtt rendszeres rutinnak számított a plázákba járás a lengyeleknél, legalább egy héten egyszer 4,5 millió lengyel látogatta ezeket a helyeket. Ugyanakkor már vannak az országban olyan helyek, amelyek kénytelenek voltak az érdeklődés hiánya miatt véglegesen bezárni.

A fodrászok, a kozmetikusok és a vendéglők, nem csupán a teraszaik, május 18-ától nyílnak meg az országban. Kötelező lesz mind a vendégeknek, mind a személyzetnek a védőmaszk használata. Javasolt az egyszer használatos kesztyű felvétele is a kozmetikusnak és a fodrászoknak. Ezekben a szalonokban nem lehet várakozni és leülni a várószobákban.

A vendéglőkben egy vendégre minimum négy négyzetméternyi helynek kell jutnia, minden vendég után fertőtleníteni kell az asztalokat, amelyeknek legalább két méterre kell egymástól lenniük. Az egyedül ülő vendégek legalább másfél méterre kell legyenek egymástól. Egy asztalnál egy család vagy a közös háztartásban élők ülhetnek.

HOZZÁSZÓLÁSOK