Lemond a román miniszterelnök

Benyújtja lemondását Mihai Tudose román miniszterelnök, miután pártja, a 2016 decemberi parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága hétfő esti ülésén megvonta tőle politikai támogatását.
Szepesi Anita, 2018. január 15. hétfő, 22:02

Ezt a pártülésről távozóban maga a politikus is megerősítette.

A végrehajtó bizottságban 59-en szavaztak Tudose leváltásra, amit csak négyen elleneztek és négyen tartózkodtak. Távozáskor Tudose azt mondta: fegyelmezett tagja a PSD-nek: a párt bízta meg, az is váltja le, nem akar pártszakadást. Tudose leszögezte: nem marad ügyvivő, a következő kormány kinevezéséig Paul Stanescu miniszterelnök-helyettest javasolják ügyvivőnek, de ezt nem biztos, hogy a jobboldali államfő elfogadja - írta az MTI.

Elődjéhez, a tavaly júniusban leváltott Sorin Grindeanuhoz hasonlóan Tudose a párt elnökével, Liviu Dragneával került konfliktusba. A pártvezető priusza miatt nem lehetett miniszterelnök, ezért engedelmes helyetteseket keresett a kormányfői szerepre, akiket azonban eltávolított a hatalomból, amikor nyíltan szembeszálltak akaratával.

Az első nyílt konfrontáció múlt héten volt, amikor - egy pedofil rendőr miatti botrány során - Tudose lemondásra szólította fel a pártelnök egyik legközelebbi bizalmasát, Carmen Dan belügyminisztert. A Dragnea és Tudose közti feszültség azonban régebbi keletű: a kormányfő egyik legfőbb "bűne" az volt, hogy nem vállalta fel az igazságügyi reformot. A csomagot ugyanis sürgősségi kormányrendelettel szerette volna elfogadtatni a szociáldemokrata párt, de a kormányfő nem akarta magára vállalni a felelősséget, és ragaszkodott a parlamenti eljáráshoz.

A miniszterelnök lemondása a PSD politikai ellenfelét, a jobboldali Klaus Iohannis államfőt hozza helyzetbe, akit az alkotmány nem kötelez arra, hogy harmadszor is a legtöbb parlamenti mandátummal rendelkező PSD jelöltjét bízza meg kormányalakítással.

Címlapkép forrása: AFP PHOTO/STRINGER

HOZZÁSZÓLÁSOK