A következő parlamenti választásokig még három év van Lengyelországban, addig elfáradhat az az új politikai mozgalom, amelyet Rafal Trzaskowki, Varsó polgármestere indított, miután az ellenzék jelöltjeként hajszál híján elvesztette az elnökválasztást a kormánypárt jelöltjével, Andzrej Duda államfővel szemben. A kormány legfőbb ellenfele mindig a kormány, mert a szavazók a hatalmon lévők teljesítményét ítélik meg a választásokon - állapította meg Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke volt lengyel miniszterelnök.

Szerinte ez vár a hazájában jelenleg kormányzó radikális jobboldali Jog és Igazságosságra (PiS) is. A következő választáson olyan politikusnak és politikai erőnek van esélye győzni, akik, amelyek azt ígérik, hogy megszabadítják az országot éles kettéosztottságától. Ennek egyik jelképe Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke, Lengyelország tényleges vezetője, illetve ő maga, a mérsékelt jobboldal képviseletében.

Szerinte hiba volt, hogy az ellenzék - nemcsak saját pártja, a Polgári Platform, hanem a többi ellenzéki párt is - elfordult saját múltjától. Reménytelen meggyőzni az embereket arról, hogy megváltozhatunk: ha azzal politizálunk, hogy valaha rosszak voltunk, a jövőben viszont jók leszünk az hiteltelen. Az ellenzéknek vissza kell szereznie az önmagában való hitet, nem szabad félnie a saját árnyékától. Aki úgy gondolja, hogy alapvető hibákat követett el, annak le kell lépnie a politika színpadáról.