Magyarország 2022-ig megduplázza védelmi kiadásait

Magyarország 2022-ig szeretné megduplázni védelmi költségvetését annak érdekében, hogy továbbfejlesszék a Magyar Honvédséget - mondta Simicskó István honvédelmi miniszter pénteken, az Országgyűlés épületében rendezett nemzetközi NATO-konferencián.
MTI, 2015. november 27. péntek, 11:28
Fotó: Napi.hu

A tárcavezető a NATO 2015: védelmi és biztonsági adaptáció címet viselő fórumon elmondott köszöntőjében úgy fogalmazott, az elmúlt időszak próbatételei még inkább abba az irányba hatnak, hogy a NATO valódi értékközösségé váljon a meglévő katonai és érdekszövetség mellett.

Simicskó István szerint a párizsi merényletek is bebizonyították, hogy reális belső biztonsági kockázatokkal jár a tömeges bevándorlás. Kiemelte, Magyarország a védelmi kiadások növelésével is támogatja a NATO terrorizmus ellen tett lépéseit.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bulemia, 2015.11.27 13:20

@jozsoka:

Annyi mindent válalltunk és mennyi mindent teljesítettünk!
És mennyit nem!

A honvédelem nagyon fontos.
A honvédelem azonban nálunk a hon védelmét nem látja el, annál inkább a belső elnyomás jelentős szereplője.

Először talán tisztába kéne tenni a "gyereket", aztán költeni - lehetőleg ügyesebben, mint a norvég telefonokra.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

jozsoka, 2015.11.27 13:08

A vállalt NATO kötelezettségünk,hogy a honvédelemre fordítjuk a GDP 2 %-át.Most kb 0.8%-ot költünk ,vagyis ha megduplázzuk akkor lesz 1.6%,ami még mindig almarad a vállalásunktól.Egyébként az "elmútnyócévben" a GDP 1.1-1.7%-át költötték,átlag 1.4-et. 2010 óta folyamatos a forráselvonás a honvédelemtől,oktatástól,egészségügytől,és a szociális szférától.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kutyauto, 2015.11.27 13:04

@Bulemia: Csak annyira vagy tömeggyilkos, mint akik atomot tartanak erre a célra... ha nem veted be, nincsenek halottak. Persze tudjuk, volt aki már bevetette, de ő azóta is demokrata.
Tömeggyilkosozni álszenteskedés. Az emberfaj sárkányfog vetemény és évszázadok óta a legszörnyűbb módokon irtja embertársait. Karddal, golyóval, aknával vagy atommal... végeredményben mindegy.
A természetben is láthatod, hogy a kicsi és gyenge állatok vegyi védelmet fejlesztenek. Nem támadnak vele, de ez kellően elrettentő...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.11.27 12:51

@kutyauto:

Amerika aze gyetlen, amely örülhet.

Zavart keltett - bedobták a sorosgyurcsányt és kikészítették Európát meg a világot.

Milyen jól is mondod, öregem, te kis leenedő tömeggyilkos, mérgező, Te a magyar múlt és a magyar jelen, a Horthyba mélyedt NER Nagy Embere!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kutyauto, 2015.11.27 12:46

Amerika meg dörzsöli a tenyerét... Na, csak bejött a zavarkeltés, Európában végre elkezdenek fegyverkezésre költeni a delikvensek, dől a lé! Mi meg, ha akár megtízszereznénk az összeget, akkor is légyfing lennénk katonai szempontból... túl sok értelme tehát nincs, bár nyilván kellene hogy legyen valamilyen elrettentő erőnk.
Mások ilyen célra az atomot tartják. Az nekünk túl drága és technológiánk sincs hozzá, viszont biológiában jók voltunk emlékeim szerint... Ráadásul az ellen a teljes magyar lakosságot oltani lehetne, akár saját területen is bevethető... Fúj, tudom csúnya gondolat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html