Megbillent az első dominó az európai összeomlásban

Bizalmatlansági indítványt nyújtott be a finn szélsőjobboldali párt a kormány ellen azzal az indokkal, hogy az ország érdekeit sértően megengedő, átláthatatlan politikát folytat Görögországgal szemben, amely vonakodik visszafizetni a finnektől kapott kölcsöneit.
Napi.hu, 2015. február 6. péntek, 16:14
Fotó: Reuters

Bizalmatlansági indítványt nyújtott be a szélsőjobboldali Finnek Pártja (korábbi nevük Igazi Finnek volt) a kormány ellen azt követelve, hogy adjon számot a Görögországnak nyújtott finn hitelek nagyságáról, továbbá számoljon be arról, hogy felkészült-e az eurózóna szétesésére - jelentette a Bloomberg. Alexander Stubb miniszterelnök azt válaszolta a felszólításra, hogy kormánya az adósságválság során a közös európai valuta védelme érdekében cselekedett.

A kormánykoalíció túlélte a bizalmatlansági indítványt. Az egy híján 200 fős parlamentben 97 képviselő támogatta a kormányt, míg 81-en kívánták a lemondását. A tartózkodók 9-en voltak 12 honatya nem vett részt a szavazáson. A meccs nem volt eleve lefutott, ugyanis Stubb a lehető legkisebb többséget tudhatja maga mögött: mindössze 101 képviselő támogatja a kormányt, akik 98 ellenzéki kollégájukkal néznek szembe.

Furkósbot

Az elemzők értékelése szerint a finnországi minikormányválság az első jele annak, hogy Észak-Európában a pártok egyfajta politikai fütykösként, furkósbotként használhatják egymás ellen a görög problémát. A január végén hatalomra került radikális baloldali Sziriza korábban az adósságok egy részének elengedését követelte, amit mostanra jelentős könnyítésre módosított. Mivel a kölcsönök túlnyomó részét közvetve vagy közvetlenül az eurótagállamok nyújtják minden változtatást ezek adófizetői bánnának.

Finnországban április 19-én választások lesznek, ezért az ellenzék a görög probléma reflektorfénybe helyezésében lehetőséget látott arra, hogy növelje a kormánnyal szembeni elégedettséget - véli Petri Koikkalainen politológus. Ez a színjáték már a választási előkészületek része.

Finnországban komoly hagyományai vannak a bizalmatlansági indítványok benyújtásának. Stubb koalíciója az elmúlt hónapokban a mostanival együtt hatot vészelt át. Elődje, Jyrki Katainen kormánya ellen 2011 és 2014 között 17 bizalmatlansági indítvány nyújtottak be. Sajtóértesülések szerint az ellenzéki Centrum Párt már készíti a következő beadványt az oktatás bizonyos kérdéseivel összefüggésben.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

megfigyelt, 2015.02.09 11:16

@juliann: Azt hiszem nem közöttünk van a vita,vannak itt akik nem látják a különbséget a különböző kormányzati ciklusok eredményei között.
A JELENLEGIEK helyrehozhatatlan BŰNT követtek el az egykulcsos adóval és a nyugdíjak aránytalan osztogatásával.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

juliann, 2015.02.09 05:31

@megfigyelt: hogy a 2012-évi adósság 12 szerese az 1989 évinek .

Válasz:::Èn ezt írtam !!!
"""mennyivel és KINEK tartoznak ,ezerkilencszáznyolcvan óta !!! """
A szisztéma ..............okos volt.........
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

megfigyelt, 2015.02.08 17:38

@Pluralista: Ez nem röhej,hanem megbocsájthatatlan népellenes BŰN a SENKIHÁZI EGOISTÁKTÓL,akiknek csak a hatalom a fontos a szabadrabláson kívűl.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

megfigyelt, 2015.02.08 17:36

T. @juliann: Egyetértek,de azt már kevesen tudják az itt kommentelők közül,hogy a 2012-évi adósság 12 szerese az 1989 évinek . Nagy tévedés azt hinni,hogy a KÁDÁR rendszer adósította el az országot.
A jelenlegi RABLÓBANDA egy nap alatt többet lop mint AZOK egy év alatt.
Nem sírom vissza azt a rendszert ahol éveken keresztül megfigyeltek,de a RENDSZERGAZDA sokkal becsületesebb-emberségesebb volt mint a jelenlegi RABLÓVEZÉR.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

juliann, 2015.02.08 17:08

@megfigyelt: A tartalmas elemzést engedje meg ,hogy a lényeggel kiegészítsem.
Az ország gazdálkodása NAGYBAN olyan mint a családé kicsiben.

A családban """valószínü""" minden felnött családtag tudja mennyi a bevétel ,valamint TUDJA mennyivel és KINEK tartoznak ,ezerkilencszáznyolcvan óta !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html