Meglepte az elemzőket a német adat

Augusztusban a vártnál jobban lassult a termelői árak emelkedésének éves üteme Németországban - írja az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2019. szeptember 20. péntek, 10:23
Fotó: Getty Images

A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken azt közölte, hogy augusztusban 0,3 százalékkal nőttek a termelői árak éves összehasonlításban. Elemzők nagyobb, 0,6 százalékos emelkedésre számítottak a júliusi 1,1 százalék után.

Júliushoz képest 0,5 százalékkal csökkentek a termelői árak Németországban. Elemzők szerényebb, 0,2 százalékos csökkenést vártak a júliusban mért 0,1 százalékos havi emelkedés után.

Az ipari termelői árak megbízhatóan jelzik előre a fogyasztói árak alakulásának trendjét, mivel közvetlenül megjelennek az áruk és szolgáltatások végső árában.

Az euróövezet legnagyobb gazdaságának inflációs adatait nagy figyelem övezi, mert erős hatást gyakorol az Európai Központi Bank (ECB) monetáris politikájára.

Az ECB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.

HOZZÁSZÓLÁSOK