Megrohamozták a cseh boltokat

Júniusban 4,6 százalékra gyorsult a kiskereskedelmi forgalom éves növekedése Csehországban a májusi 2,7 százalékról - közölte szerdán Prágában a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) alapján az MTI.
Szabó Dániel, 2019. augusztus 7. szerda, 10:21
Fotó: Getty Images

A nyári szabadságok előtti időben a csehek elsősorban ruházati cikkeket és lábbelit vásároltak, a ruházati cikkek eladása 7,7 százalékkal, a lábbeliké pedig 17,4 százalékkal emelkedett. Nagyon jól fogytak a nyári sportolással összefüggő termékek, a forgalom emelkedése 9,9 százalékos.

A leginkább a hagyományos internetes áruházakban és a csomagküldő szolgálatoknál nőtt a forgalom, éves szinten 14,3 százalékkal. A legkeresettebbek az elektronikai és számítástechnikai termékek voltak.

A tavaly júniussal összehasonlítva növekedett az élelmiszerek és az üzemanyagok eladása is, 4,0 százalékkal, illetve 2,6 százalékkal. A gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök eladása 1,1 százalékkal emelkedett.

A júniusi kiskereskedelmi forgalom növekedését negatívan befolyásolta, hogy ebben a hónapban jelentősen visszaesett az új személygépkocsik iránti kereslet a cseh piacon - kommentálta a CSÚ adatait Monika Junicka, a Komercní Banka fő gazdasági szakértője.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK