Megugrott a fehéroroszok száma Lengyelországban

Az utóbbi két évben jelentősen, mintegy kétszeresére növekedett a Lengyelországban élő fehérorosz állampolgárok száma, jelenleg a külföldiek második legnagyobb csoportját alkotják az ukrán állampolgárok után - közölte szerdán a lengyel bevándorlási hivatal az MTI szerint.
Szabó Zsuzsanna, 2019. április 3. szerda, 17:23
Fotó: AFP - Wojtek Radwansk

Az intézmény honlapján közzétett közlemény szerint a mintegy 38,5 millió lakosú Lengyelországban mintegy 21,5 ezer fehérorosz állampolgár rendelkezik érvényes lengyel tartózkodási engedéllyel. Közülük 15 ezren lengyel nemzetiségűek, akik a magyar igazolványhoz hasonló jogokat és kedvezményeket biztosító, állandó tartózkodási engedély kiadására is feljogosító, úgynevezett lengyel kártyával rendelkeznek.

Fehéroroszországban a legutóbbi, 2010-es népszámlálás alapján mintegy 295 ezer fős lengyel kisebbséget tartanak számon, a csoport folyamatosan zsugorodik.

A csoport másik, mintegy 5,5 ezer fős része ideiglenes, legfeljebb három évre szóló tartózkodási engedéllyel rendelkezik. Feltehetőleg ők azok, aki nem jogosultak a lengyel kártya alapján az állandó tartózkodásra, vagyis nem lengyel nemzetiségűek. Közülük 54 százalék munkavállalás céljából kérte a lengyelországi tartózkodást, 24 százalék a családegyesítés, 14 százalék pedig a tanulás miatt.

Lengyelországban a fehérorosz állampolgárok mindenekelőtt a két ország határához közeli Podlasiei vajdaságban és a lengyel fővárost, Varsót is magában foglaló Mazóviai vajdaságban telepednek le.

A közzétett adatok szerint Lengyelországban jelenleg mintegy 383 ezer külföldi rendelkezik tartózkodási engedéllyel. A legnagyobb, 187 ezer fős csoportot ukrán állampolgárok alkotják. A német állampolgárok 21 ezren vannak, 12 ezer fős a vietnamiak csoportja, az orosz állampolgárok pedig szintén 12 ezren élnek Lengyelországban.

A statisztika nem foglalja magában az országban átmenetileg, például a vízum alapján tartózkodó személyeket.

HOZZÁSZÓLÁSOK