Nagy kihívást jelent a jelenlegi mértékű korrupció mind a vállalatok, mind a törvényhozók számára - állapította meg Ernst & Young (E&Y) tizedik nemzetközi felmérése a vesztegetés és a korrupció gyakorlatáról. A 64 ország vállalati vezetőivel készített 1186 interjú összegzése alapján a válaszadók 61 százaléka tartja szektorában elterjedt jelenségnek a korrupciót. Negyedük állítja biztosan, hogy vállalatánál volt korrupciós eset az elmúlt két évben és közel ugyanennyien ismerik el, hogy kértek tőle vesztegetési összeget egy üzlet megnyeréséhez vagy folytatásához. A vezetők több mint kétharmada tartja ugyanakkor erősnek a korrupcióellenes jogszabályok hatósági betartatását, mintegy felük pedig úgy érzékeli, növekszik a korrupciót feltáró vizsgálatok száma. Egy lehetséges vizsgálat negatív következményeként leginkább a bírságokat és büntetéseket, valamint a piacról való kizárást jelölték meg. A magyarországi nagyvállalatoknál csak a megkérdezettek alig több mint fele elégedett a jogszabályi háttérrel, illetve azok betartatásával - így van ez más kelet-európai országokban is -, alig több mint harmaduk véli úgy, hogy egy negatív eredménnyel záruló vizsgálat nyomán leginkább egy bírság érintené károsan, csaknem kétharmaduk tart viszont a piacról való kizárástól. Talán a hiányos szabályozási háttér miatt, talán azért, mert alulbecsülik a problémát - vagy nem kívánnak azzal szembenézni -, a magyarországi válaszadóknak csupán 38 százaléka tartja elterjedtnek a vesztegetést és korrupciót a maga területén. Ennek ellenére minden hatodik válaszadó gondolja úgy nálunk, hogy vesztett már el üzleti lehetőséget versenytársa korrupt viselkedése miatt. Jogszabályi háttér tekintetében Magyarország jó úton halad afelé, hogy megfeleljen az ENSZ korrupció elleni egyezményének, amely az üzleti életben fellelhető korrupció megelőzéséhez szükséges intézkedéseket is taglalja. A vállalati cél azonban, kellő hatósági elrettentés hiányában, számos esetben felülírja a jogszabálynak való megfelelés kötelezettségét - állítja Pados Márton, az E&Y visszaélési-kockázatkezelési szolgáltatások menedzsere. Így jelenleg a nagyvállalati korrupció megelőzése legalább annyira függ a felső vezetés elkötelezettségétől és példamutatásától, mint a jogszabályok meglététől vagy azok következményeitől.