Nem is miattunk aggódnak Brüsszelben

Az eurózóna vezető országai azt latolgatják, mit tehetnek ha a monetáris unió gyengébb láncszemei közül akár egy is elpattanna. Almunia szerint létezik egy titkos terv...
Pápai Csaba, 2009. március 3. kedd, 13:53
Fotó:

Nem vallana nagy bölcsességre, ha a titkos válságtervet nagy nyilvánosság előtt ecsetelném, de a válságterv igenis létezik - ezzel a frázissal hárította el Joaquín Almunia az újságírói kérdést, amely arra vonatkozott, vajon mit tennének az eurózóna hatóságai akkor, ha a valutaunió valamely tagországa komoly gazdasági nehézségek közé kerülne. A kérdés elsőrendű fontossággal bír, hiszen a leggyengébb láncszemeknek tetsző Írország és Görögország gazdaságának leállása, vagy a Financial Times cikkében is felvetett államadósság-finanszírozási problémák a monetáris unió minden tagját egyaránt érintenék.

A válság okozta gazdasági problémák kezelésére az EU-n belül igénybe vehető "segélyszervek" mellett ott van a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is, amely egy esetleges államcsőd elkerülése érdekében hatékonyan léphet fel nemcsak a kelet-közép-európai régióban, de az eurózóna tagállamaiban is. Az Economist térségünkről szóló friss vezércikkében részletesen vázolja, mely intézmények hol léphetnek közbe, hogy az Európai Unió egységének válság okozta megbomlását megakadályozzák.

Az eurózónás országok számára utolsó mentsvárként működő IMF a legfőbb támaszul szolgálhat például a kelet-európai nem-EU tagok számára, mint Ukrajna, ahol az uniós szervek csak tanácsadói szerepet tölthetnek be a válság megoldásában. Az IMF-hitelekkel egy sor strukturális reformkötelezettség is jár, amelyek hosszabb távon egyúttal közelebb is hozhatják az országokat az EU-s normákhoz.

A balti-államok helyzete tűnik a legegyszerűbbnek az EU-hoz 2004 óta csatlakozó országok között, és bizonyos szempontból ide számítható Bulgária is, hiszen mind Észtország, Lettország, Litvánia és a balkáni tagállam devizája az euróhoz rögzített. Az összesen mintegy 7 millió lakosú Baltikum euró-csatlakozása rövid úton megoldaná a térség problémáját, hiszen a közös fizetőeszközhöz rögzített devizák elhagyása egyrészt nem teremtene nem kívánatos precedenst az EU-n belül (hiszen a nem EU-tag Montenegró és Koszovó is eurót használ), másrészt nem rontaná le látványosan az euró megítélését sem.

Ugyanez a forgatókönyv azonban az Economist szerint nem képzelhető el a visegrádi országok és Románia esetében, hiszen ezek az országok még nem állnak készen az euróra történő átállásra, korai csatlakozásuk pedig jelentősen meggyengítheti a közös devizát. Ezek a kilátások késztették az Európai Központi Bankot (ECB) és az Európai Bizottságot arra, hogy minden erejével ellenezze a Baltikum soron kívüli felvételét is az eurózónába, és a felelősök egyértelmű azonosítását követelje a közép-kelet-európai államok gazdasági problémáinak halmozódása kapcsán.

Az európai vezetők által a térségünk problémáinak kezelésére vonatkozó forgatókönyv a komoly devizaadósság felhalmozását lehetővé tevő külföldi bankok (és anyaországaik), valamint az államcsőd lehetőségét megteremtő országok kormányzatainak közös fellépésén alapul. Az Economistban vázolt válságterv szerint meg kell állítani a térség devizáinak értékvesztését, ezzel párhuzamosan pedig biztosítani kell a tömeges hitelbedőlésektől is fenyegetett pénzintézetek túlélését. A terheket a bankok és az adósok, valamint ezek kormányai között osztanák el. A folyamatban minden bizonnyal az ECB és az IMF segítségére is szükség lesz, de az EU strukturális alapjai, valamint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és az Európai Befektetési Bank (EIB) közreműködésére is lehet számítani.

A visegrádi országok problémáinak megoldásában nehézséget okozhat két, az Európai Unió alapszabályában lévő megkötés, miszerint az ECB közvetlenül nem vásárolhat állampapírokat EU tagállamoktól, valamint egy szabály, amely megtiltja Brüsszelnek, hogy kollektív felelősséget vállaljon bármely EU-tagállam által felhalmozott adósságért. A csődmentést tiltó záradék alapján azonban nem csak Magyarország, Lengyelország és Románia sorsa áll az összefogáson, de a görög és az ír kérdés megoldása is az egyes államok esetleges szerepvállalásán múlhat. (Pozitív példa lehet, hogy a német pénzügyminiszter Peer Steinbrück már jelezte: Berlin hajlandó támogatni egy az eurózóna védelmét szolgáló vészforgatókönyvet, amely valamely tagállam államcsődje esetén lépne életbe).

Az Európai Unió és az eurózóna jövőjét latolgató pesszimista hangok megnyugtatása érdekében Almunia közölte: a monetáris unió felbomlásának esélye egyenlő a nullával; míg a belépni kívánók száma folyton növekszik, a kilépni akarók száma nulla. A valutaunió fennmaradása érdekében azonban - hogy a csődmentést tiltó záradékot megkerülhessék - a brüsszeli döntéshozóknak megelőző intézkedésekben kell gondolkodniuk. Márpedig a közös európai állampapírpiac ötlete Almunia szerint bármennyire is tűnik tarthatónak és elfogadhatónak, a jelenlegi politikai körülmények között nem életképes elképzelés.

Az Economist érvelése szerint bármennyire magas lesz is a számla, amelyet Brüsszelnek a kedvezőtlenebb gazdasági körülmény között vergődő országok megmentése érdekében ki kell fizetnie, a nyugat-európai országok nem tehetik meg, hogy ne fizessenek, mint a katonatisztek. Hiszen bármely EU-s tagország gazdaságának leállása végzetes lehet nemcsak az Unió egységére, de a közös devizára és az egységes európai piacra nézve is.

HOZZÁSZÓLÁSOK