Nem tetszik a médiatörvény? Korrumpáljon!

Hatalmas vesztegetési botrány tartja lázban Lengyelországot az elmúlt napokban, melybe maga Leszek Miller kormányfő is belekeveredett. A Gazeta Wyborcza liberális napilap által napvilágra hozott történet szerint Lew Rywin producer és médiamogul megkereste a Gazetát is kiadó Agora Rt.-t, s felajánlotta, 17,5 milliárd dollár fejében elintézi, hogy a médiacsoport számára kedvezően módosítsák a rádió- és televízió-törvényeket.
Mezősi Tamás, 2003. január 8. szerda, 09:50
Fotó:

A jogszabály megváltoztatása révén lehetővé vált volna, hogy csoport megvásárolhassa a Polsat kereskedelmi csatornát. A kenőpénzen felül igényt tartott még egy állásra a fenti csatornánál, és megkérte, a Gazeta ne tegyen közzé a miniszterelnököt és a baloldalt bíráló cikkeket. Közölte továbbá, hogy Leszek Miller kormányfő megbízásából jár el, s a mintegy négymilliárd forintnak megfelelő összeget a Baloldali Demokratikus Szövetség céljaira fordítják majd. Rywin ajánlatát az élelmes főszerkesztő magnószalagra rögzítette, melyet a miniszterelnökhöz is eljuttatott. A kormányfő természetesen tagadja, hogy bármi köze lenne az ügyhöz, az igazságügy-miniszer vizsgálatot rendelt el.

HOZZÁSZÓLÁSOK