Népszavazás orosz módra: eltemessék-e Lenint?

Egyetért-e Ön azzal, hogy Vlagyimir Iljics Lenint annak rendje és módja szerint eltemessék?
Komócsin Sándor, 2007. október 10. szerda, 10:50
Fotó:

Talán itt lenne az ideje, hogy felszámolják a Lenin-mauzóleumot, és a bolsevik forradalom vezérét szépen rendesen eltemessék - vette fel nagyon óvatosan a Rosszijszkaja Gazetának a Kreml ingatlanait, ezen belül a Vörös teret is kezelő szervezet vezetője, Vlagyimir Kozin. Borisz Jelcin korábbi elnök többször felvette, hogy fel kellene számolni a szovjet múlt e jelképét, de az országban élő erős kommunista nosztalgia miatt nem sikerült célt érnie.

Utóda, Vlagyimir Putyin alatt azonban - szemben az ő idejét jellemző fejetlenséggel és bandokratikus viszonyokkal - relatív prosperitás köszöntött Oroszországra, a népesség is cserélődik, így halványulóban vannak "A bezzeg igazságos Lenin apánk, alatt..." típusú érzések az emberek körében.

Lenint 1924-ben, közvetlenül halála után balzsamozták be, majd helyezték el a róla elnevezett mauzóleumban, amely mind a helyiek, mind a külföldiek kedvelt turistalátványosságává vált. Kozin szerint ugyanakkor nonszensz, hogy egy ilyen látványosság van Moszkva szívében, ám azért ő sem esne neki csákánnyal a vörös márvány borítású emlékhelynek, hanem népszavazást rendezne Lenin eltemetéséről. Ha a szavazók 80 százaléka támogatná a bolsevik forradalmár eltemetését, akkor ezt kellene tenni - mondja.

HOZZÁSZÓLÁSOK