Nyugdíjemelés lesz Romániában - kisebb a tervezettnél

Tizennégy százalékkal emelik a nyugdíjakat szeptember 1-től az eredetileg tervezett 40 százalékos emelés helyett - jelentette Ludovic Orban román miniszterelnök.
Csernátony Csaba, 2020. augusztus 14. péntek, 13:25
Fotó: MTI/EPA

A román kormányfő az MTI beszámolója szerint közölte, hogy erről a pénteki kormányülésen fognak határozni, amikor elfogadják a költségvetés-kiigazítást egy sürgősségi rendelettel, amely tartalmazni fogja a nyugdíjemelést is.

Orban elmondta, hogy a kabinetnek nagyon nehéz döntést kellett meghoznia, mivel az év elején 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számoltak, de a korornavírus-járvány miatt a GDP nem nőni, hanem a legfrissebb becslések szerint 3,8 százalékkal eshet vissza ebben az évben. Ilyen körülmények között maximum 14 százalékos nyugdíjemelés fér bele, aki ennél többet ígér, az nem mond igazat - mondta Orban.

A kormányfő ezzel arra utalt, hogy szeptember 1-től 40 százalékos nyugdíjemelés volt előirányozva a korábban elfogadott jogszabályok szerint, de a liberális kormány szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben nem lehet ilyen nagy nyugdíjemelést biztosítani. Korábban Florin Citu pénzügyminiszter többször is kijelentette, hogy az államháztartás maximum 10 százalékos nyugdíjemelést bír el, ennek ellenére a kormány most várhatóan 14 százalékos emelésről dönt.


Romániában az idén önkormányzati és parlamenti választások is lesznek. A parlamentben többséggel rendelkező ellenzéki szociáldemokrata párt elnöke kilátásba helyezte egy bizalmatlansági indítvány beterjesztését. A szociáldemokraták egyebek mellett azt róják fel a kormánynak, hogy nem hajlandó megadni a törvény által meghatározott 40 százalékos nyugdíjemelést.
Románia az idén 3,8 százalékos gazdasági csökkenés mellett 8,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányra számít.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Sancho12, 2020.08.14 16:58

@Fricibacsi3: Ugye nem zavar,hogy a Bajnai vette el több mint 10 éve.Azóta nem sikerült vissza adni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Fricibacsi3, 2020.08.14 16:11

@Oberon1:
Miért nem szerepel benne hogy Gyurcsányék eltörölték a 13. havi nyugdíjjat?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Oberon1, 2020.08.14 14:46

Csernátony Csaba !!! A franc egye le a pofádról a bőrt!!! Miért nem úgy kezdted a cikk címét : Ludovic Orban román miniszterelnök.tizennégy százalékkal emeli a nyugdíjakat romániában........ és nem a mi orbánunk!!!!!!??????
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

punciuspinatus, 2020.08.14 14:35

Meg pirított szotyola egy stanyeszlival.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html