Orbán és Berlusconi szövetsége töretlen maradhat

Továbbra is szorosan együttműködik a Fidesz és Silvio Berlusconi pártja - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának Rómában.
K. Kiss Gergely, 2019. október 11. péntek, 06:20
Fotó: Reuters

A kormányfő az olasz Forza Italia párt vezetőivel, Silvio Berlusconi elnökkel és Antonio Tajani alelnökkel egyeztetett - idézi az MTI.

A megbeszélés után közölte: érintettek európai ügyeket, az olasz-magyar kapcsolatokat és az Európai Néppárt kérdését is. Kiemelte: az európai ügyeket illetően abban maradtak, hogy továbbra is a legszorosabban együttműködik Silvio Berlusconi pártja és a Fidesz az Európai Parlamentben és minden más európai intézményben.

A miniszterelnök közölte: a magyar-olasz kapcsolatok tekintetében arról tárgyaltak, hogy most olyan gazdaságpolitikát folytatnak, amely a legmodernebb technológiával rendelkező cégek beruházásait honosítja meg Magyarországon, és számítanak az olasz vállalatokra.
Silvio Berlusconi egy üzleti delegációval el is jön majd Magyarországra, és tanulmányozni fogják a befektetési lehetőségeket- idézi az MTI.

Orbán Viktor hangsúlyozta: az Európai Néppárt ügyében arról beszéltek, hogy "mi a néppárton belül nagyon közel vagyunk egymáshoz, mind a ketten kifejezetten ellenezzük a migrációt, ellenezzük az adóemeléseket, ellenezzük a versenyképességet rontó gazdasági európai döntéseket, ellenezzük az adózás szabályainak uniós szintre való emelését".

Azt mondta: "mi egy olyan pártszövetség vagyunk, egy olyan páros vagyunk az Európai Néppárton belül, amely a jövőben is együtt kíván működni".

Orbán Viktor szerint "ezért ők nagyon győzködnek bennünket, hogy maradjunk is benn az Európai Néppártban, de erről majd később fogunk döntést hozni, hogy ha letisztultak a viszonyok az Európai Néppártban". Hozzátette: "ahhoz még néhány hétre azért szükség lesz." Orbán Viktor a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) rendezvényére érkezett Rómába, a CDI - amelynek egyik alelnöki tisztségét a kormányfő tölti be - az olasz fővárosban tartja soron következő vezetőségi ülését - mondta korábban Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

narancsragacs, 2019.10.11 08:44

@Darabont1453: vagy inkább attól fél hogy kikerülnek az unga-bunga buli képek amin viktorka épp valami marokkói bevándorló mézescsuprát nyalogatja :)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2019.10.11 08:39

Szerintem azért nyalizik Berlusconinak a vajda, mert így hátha meghívja az egyik unga-bunga bulijára.
Nehogy már csak Borkainak jusson kurvázós-kokainos buli, neki meg nem..XDDDD.
Hát Bástya elvtársat már senki nem akarja felvidítani ????? XDDDDDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html