Meggyőződésünk, hogy 2013-at követően is szükség van erős Közös Agrárpolitikára (KAP) - áll a Bolgár Köztársaság, Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország, Románia és a Szlovák Köztársaság közös nyilatkozatában, mely a Közös Agrárpolitika jövőjéről és a földmoratóriumról született Visegrádon. A kétnapos találkozó egyben a magyar egyéves elnökség záróeseménye volt, melynek végén Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a szlovák kollégájának átadta a Visegrádi 4-ek agrárcsoportjának vezetését. A nyilatkozatot magyar részről Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a Cseh Köztársaságtól a mezőgazdasági miniszter-helyettes, lengyel és szlovák részről a mezőgazdasági minisztérium helyettes államtitkára, a bolgár kabinetfőnök, Romániából a mezőgazdasági minisztérium államtitkára, valamint a szlovén miniszter írta alá. A KAP-nak teljes mértékben meg kell tartania közösségi jellegét, és tiszteletben kell tartania a szolidaritás és a tagállamok közötti egyenlő bánásmód alapelveit, a pénzügyi feltételeket biztosító rendszert - áll a Vidékfejlesztési Minisztérium által ismertetett nyilatkozatban. Központi kérdésnek tekintjük a KAP érdemi egyszerűsítését, jogszabályrendszerének átláthatóbbá, egységesebbé tételét azért, hogy könnyebben érthető és alkalmazható legyen a mezőgazdasági termelőknek, és elfogadható az adózó állampolgároknak - teszik hozzá. A WTO Dohai forduló fejlesztési céljait elismerjük, de felhívjuk a figyelmet arra, hogy a fejlesztési célok elérése nem tántoríthatja el a Közösséget az európai mezőgazdasági ágazatban az azonos versenyfeltételek biztosításától, és nem nehezítheti, hogy a KAP megfeleljen az új kihívásoknak - fogalmaz a közös dokumentum. A jelenlevő országok fontos eszköznek tartják a nemzeti agrárpolitikai célok megvalósításában a földvásárlás jogi korlátozásának fenntartását - szögezik le.