Rekordközelben a lengyel kivándorlás

Folyamatosan nő a külföldön munkát vállaló, az országot elhagyó lengyelek száma, ami már a 2007-es csúcshoz közelít.
Barabás T. János, 2013. október 7. hétfő, 10:37
Fotó: Napi.hu

A tavalyi év végén 2,13 millió lengyel tartózkodott tartósan külföldön, ez 70 ezerrel több az előző és 130 ezerrel több a 2010-esnél - írta a Rzeczpospolita című konzervatív varsói napilap. Ezzel már látótávolságba került a 2007-es 2,27 milliós rekord. A jelenleg külföldön levők közül 1,6 millió úgynevezett rezidens, aki több mint egy éve van kint. Ezt azért tartják különösen veszélyesnek, mert minél tovább marad külföldön valaki, annál nehezebben tudja a helyét otthon megtalálni, és elszakad a hazaiaktól. Ezt látszik igazolni az is, hogy bár nő a számuk, alig küldenek több pénzt a Lengyelországban élőknek vagy saját számlájukra - 2012-ben ennek összege 17,4 milliárd zloty, több mint 4 milliárd euró volt, alig 70 millióval több mint az előző évben.

Az ellenzéki lap szerint a kivándorlás erősödése katasztrofális, mert elsősorban azt mutatja, hogy a fiatalok nem találják meg a helyüket hazájukban, és azzal vádolta a központi statisztikai hivatalt, hogy szándékosan tartja vissza a kormány számára kedvezőtlen adatokat. Az ország elöregedése miatt különösen aggasztó, hogy az emigránsok közül több mint 1,4 millió 39 évesnél fiatalabb, a felük még 34 sincs, 226 ezer gyermekük 15 év alatti.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

juliann, 2013.10.07 20:47

@Trambulin:
Megjegyzés:::Mivel nem olvastad el teljesen ,amit írtam ,ide másolom:::

Másolat:::A kivándorlók többsége a volt NDK területéröl indult el !!!
A két németország egyesülése után egy ,két évet követöen !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hunnland, 2013.10.07 19:47

Most akkor Matolcsy lengyelben van ?? Ott dolgozik ,úgy tudom ,nem ,nem???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Trambulin, 2013.10.07 18:37

@juliann: Elkezdtél másról beszélni nem zavar? Kit érdekel az országon belüli jövés-menés? Ne terelj ha kérhetem.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Trambulin, 2013.10.07 18:36

@Vote: Próbáld meg magyarul is ha kérhetem!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

VoIe, 2013.10.07 15:37

@Vote: Ezek szerint vegre hazatakarodtal pokerratyi? Vagy megint hazudsz?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html