Látványosat bukott a román kormány

A román pénzügyminisztérium visszavonta azt a tervezetét, amellyel ismét bevezették volna a hazai kitermelésű gáz árának szabályozását.
Barabás Júlia, 2018. július 23. hétfő, 16:02

A román kormány visszavonta azt a rendelettervezetet, amely szerint 2021. június 30-ig a megawattóránként 55 lejben korlátozta volna a hazai gáz értékesítési árát - írta a Maszol. A romániai földgáz 95 százalékát kitermelő két legnagyobb vállalat felváltva emeli árait a tavalyi árliberalizáció óta - erre reagált volna a bukaresti vezetés.

Az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) a napokban közölte, hogy 5,83 százalékkal a lakossági gáz ára. A pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint tavaly április óta a lakossági földgáz ára 29,5 százalékkal emelkedett, és a drágulás jövő márciusig elérheti a 33,75 százalékot.

A tervezet a hét végén került le a minisztérium hivatalos oldaláról. Eugen Teodorovici pénzügyminiszter a javaslat visszavonása után csak annyit mondott a sajtónak, hogy a témára visszatérnek, amikor "mindenki felkészült lesz rá". Ez akár évek kérdése is lehet.

A tervezet bejelentése nyomán több mint három százalékot estek a romániai gázpiacot uraló energiavállalatok - a Romgaz és az OMV-Petrom - részvényei, de a gázszállítási rendszert üzemeltető Transgaz részvényei is alacsonyabb áron cseréltek gazdát. Ez most megfordulhat.

A fotó forrása: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK