Az államháztartási hiány 5,1 milliárd lejjel nőtt novemberben és elérte a 26 milliárdot (5,5 milliárd euró), ami 2 milliárd lejjel marad el a kormány által az idei egész évre vállalt 28 milliárdos hiánytól. Az idei első tíz hónapban 20,9 milliárd lej volt a deficit, ami a GDP 2,2 százalékát tette ki.

Tavaly az első tizenegy hónapban az államháztartási hiány 10,2 milliárd lej volt, ami a GDP 1,21 százalékának felelt meg.

Az idén január és november közötti időszakban a költségvetési bevételek a GDP 27,5 százalékát tették ki és 14,6 százalékkal voltak nagyobbak a tavalyi év azonos időszakához mérten.

A kiadások 20,6 százalékkal nőttek tavalyhoz képest, főleg a személyzeti kiadások megnövekedése miatt, amelyek 25,5 százalékkal emelkedtek. A személyzeti kiadás a közszférában dolgozók bérét jelenti. A szolgáltatások és javak beszerzésére is az állam 11,2 százalékkal többet költött, a szociális kiadások 11,8 százalékkal növekedtek, amit főleg a nyugdíjak júliusi 10 százalékos megemelése eredményezett.

A Profit.ro gazdasági hírportál emlékeztetett, hogy eddig a román kormány rendszeresen decemberben költötte el az államháztartási hiányt jelentő összeg nagy részét, az idén azonban csak nagyon takarékosan költekezhetett az állam, ha be akart illeszkedni az általa vállalt 3 százalékos államháztartási hiánycélba. A portál szerint a novemberi adatok azt mutatják, nagy a kockázata annak, hogy év végéig Románia túllépi a hiánycélt.

Tavaly a román gazdaság 7 százalékkal nőtt az előző évhez képest, az idén a kormány 5,5 százakékos GDP-bővülést remél. A statisztikai intézet adatai szerint az idei első három negyedévben 4,2 százalékkal nőtt a gazdaság tavalyhoz képest.