Stockholmi merénylet: egy embert letartóztattak

Az Aftonbladet című svéd napilap értesülése szerint letartóztattak egy embert a pénteki gázolásos merénylet ügyében, aki bevallotta, hogy ő a tettes. A merényletnek eddig 4 halálos áldozata és 15 sérültje van. A magyar külügyminisztérium nem tud magyar áldozatokról.
Szabó Zsuzsanna, 2017. április 7. péntek, 22:54
Fotó: MTI/EPA

A rendőrség később megerősítette a letartóztatás hírét, de az állítólagos beismerő vallomásról nem beszélt a szóvivő. Közölte viszont, hogy megállapították az illető kilétét, és hogy hasonlít a közzétett fényképen szereplő férfira - írja az MTI.

A biztonsági kamerával készült felvétel a támadás helyszíne közelében készült, és lehetséges, hogy az elkövető van rajta. A rendőrség csak annyit közölt: a teherautó vezetőjét még keresik. Az Aftonbladet szerint a férfit Stockholm északi részében fogták el.

A stockholmi hatóságok ezzel párhuzamosan bejelentették, hogy egy elgázolt ember a kórházban belehalt sérüléseibe, és még 15-öt ápolnak, közülük 9-nek súlyos az állapota. A rendőrség négy halálos áldozatról adott ki tájékoztatást. Kilétüket nem közölték.

A külgazdasági minisztérium közlése szerint a merényletnek nincs magyar áldozata.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

nitro, 2017.04.10 10:35

@Rodent: krixi elvtárs már beleolvasott az ítéletbe. :(
De ő és gazdája a legnagyobb király.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2017, 2017.04.10 10:27

@krix2: "A férfi szélsőséges szervezetekkel, köztük az Iszlám Állammal szimpatizál ? közölte Jonas Hysing rendőrfőkapitány Stockholmban. Az üzbég férfi nevét továbbra sem hozták nyilvánosságra."

Honnan vetted a marokkóit? Persze lehetett üzbég állampolgárságú marokkói.
A londoni 'angol' merénylőről is kiderült hogy nem oroszlánszivű richard leszármazottja..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Rodent, 2017.04.10 09:47

@krix2: Nem tudom honnan veszed az ertesuletlensegeidet, de Uzbeg volt az illeto a hirek szerint.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix2, 2017.04.10 08:58

@Rodent:
Azóta kiderült, hogy marokkói iszlamista volt...
Süllyedtek...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Rodent, 2017.04.10 06:19

@krix2: Akkor pont annyi az eselye, mint annak amit te irtal. De igazad van, "lehet hogy"... :DD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html