Tönkretette a múlt hét végi kínai nemzeti ünnepet a brutális levegőszennyezés. A veszedelmes szürke szmog terjedése miatt repülőjáratokat töröltek és részlegesen lezárták az ország északi városait összekötő autópályákat. A pekingi vezetés pechére ezt a problémát nem minősíthetik a kapitalista világ aknamunkájának, sőt ma már úgy áll a helyzet, hogy nem is halogathatják sokáig a megoldását.

Az elviselhetetlen szmog világosan jelzi a három évtizeden át tartó gyors iparosodás kiegyensúlyozatlanságát - értékeli a helyzetet a MarketWatch elemzése. A kínai gazdaság szénfüggéségben szenved: energiaellátásában 70 százalék a jó öreg energiahordozó súlya. Miközben Kína termeli meg a világ GDP-jének 14 százalékát, az a világ szénfogyasztásából 47 százalékkal részesedik.

Mínusz öt és fél év

A legnagyobb gond - amit a politikusok semmiképpen sem hagyhatnak figyelmen kívül -, hogy a brutális szmog bizonyítottan hatást gyakorol az emberek életminőségére. Radikális megfogalmazással azt is mondhatnák, hogy sorozatgyilkosként pusztítja az embereket. Akadémiai kutatások szerint az északi vidékeken öt és fél évvel rövidíti meg a várható átlagéletkort.

A szénfelhasználásra tehát alternatívát kell találni, ami egyszerre tűnik nehéznek és könnyűnek. A megújuló energiaforrások - elsősorban a szélenergia - kihasználása bizonyosan drágább lenne, nem beszélve az ismert problémáról, nevezetesen, hogy ezek - szemben a kibányászott energiahordozókkal - rendszertelenül termelik az elektromos energiát.. Ez egy akkora gazdaság esetén, mint a kínai, ez nem mellékes szempont.

Alternatíva lehet elvileg az atomerőművek építése, amihez hozzá is láttak. Ezzel azonban az a baj, hogy - amint azt a fukusimai katasztrófa elhárításának nehézségei mutatják - az atomreaktorok működtetése a korábban feltételezettnél sokkal kockázatosabb.

Szivárgás

Más a helyzet a palagázzal és a palaolaj. Az amerikai Energy Information Administration becslése szerint Kína alatt 31 ezer milliárd köbméter palagáz vani, ami tízszerese bizonyított hagyományos gáztartalékának. Emellett a világ harmadik legnagyobb palaolaj-készletével rendelkeznek. Ez 32 milliárd hordós tartalékot jelent.

Papíron megvan a lehetősége annak, hogy lemásolják az Észak-Amerikában végbement palagáz-forradalmat, ami lenyomta a gázárakat és az energiafügggetlenség lehetőségével kecsegteti az USA-t. A hongkongi Bernstein Research tanácsadó cég elemzői szerint jelenleg a kínai papaenergia-ipar jövője a legnagyobb kérdés a világ olaj- és gázpiacán. Az eddigi kitermelési kísérletek mindenesetre csak szivárgó gázkutakat eredményeztek.

Föld alatt, föld felett

A kínai palagázzal két helyen van probléma: a föld alatt és a föld felett. Ami az előbbit illeti, a kínai készletek mélyebben vannak, mint az észak-amerikaiak, a kutakat drágább kifúrni és komolyabb karbantartást igényelnek. A föld feletti problémák sora viszonylag hosszú. Először is a támogatott gázárak gazdaságilag túlságosan kockázatossá teszik az energiaberuházásokat. A vezetékrendszer monopolszolgáltató kezében van és - ahogy arra a Bernstein felhívja a figyelmet - a legjobb mezők az állami energiaóriások: a PetroChina és a Sinopec kezében vannak.

Az utóbbiak, amelyek számos jövedelemszerzési lehetőséggel rendelkeznek, nem igazán érdekeltek abban, hogy a macerás palaenergiával foglalkozzanak. A kicsi termelők és a bennük bízó befektetők, amelyek kulcsszerepet játszottak az USA palagáz-forradalmában, az államkapitalista rendszerben működő Kínában nem rúghatnak labdába. Végül a robbanásszerű amerikai fejlődést segítette, hogy kitermelési jogok az USA-ban magánkézben vannak, míg Kínában minden a dolgozó népé, ami a földben van, így a lomha állami bürokrácia dönt a kutatási és kitermelési engedélyek megadásáról.

12. ötéves terv

A pekingi kormány persze nagy lehetőséget lát a palaenergiában. Ennek megfelelően a 12. ötéves terv célul tűzte, hogy 2015-re évi 6,5 milliárd köbméterre emeljék az éves kitermelést, majd 2020-ra 60-100 milliárdra. Ez soknak tűnhet, ha nem vesszük figyelembe, hogy az USA-ban egy évtized alatt érték el ezt a szintet.

E célok eléréséhez azonban erősen meg kellene változtatni a gazdasági környezetet. Mindenekelőtt utat kellene nyitni az erősebb verseny előtt, hogy mozgásra késztessék az álmatag állami monopóliumokat. Az egyre rettenetesebb szmog azonban kényszerítő erővel hathat. Ha ugyanis továbbra is csak tétova ígéretek hangzanak el a levegőszennyezés csökkentésével kapcsolatban, akkor hamarosan le kell szokniuk a városi kínaiaknak arról, hogy látják a Napot.