Súlyos büntetésre számíthatnak az amerikai politikusok

Fellazíthatja az amerikai republikánus párt és az üzleti világ hagyományosan jó kapcsolatát az elmúlt hetek politikai háborúja, aminek gazdasági következményeit megérezték a cégek. Az üzletemberek hiába kérték politikai barátaikat a kilátástalan harc feladására.
Napi.hu, 2013. október 17. csütörtök, 12:21
Fotó: Napi.hu

Az amerikai cégvezetők várhatóan átértékelik, a politikához, a politikusokhoz fűződő viszonyukat a kettős költségvetési válság nyomán - derül ki a velük készült interjúkból, illetve szakmai szervezeteik hangulatjelentéseiből. Az üzleti világ hagyományosan a republikánus pártot támogatja, ami a kampányok idején súlyos dollár tízmilliók átutalásában is megmutatkozik, ám az üzletemberek régi szövetségesüket hibáztatják a közigazgatás 17 napon át tartó részleges lefagyasztásáért, illetve azért, hogy az utolsó pillanatig halogatták az eladósodás korlátjának emelését, kockáztatva ezzel az USA fizetésképtelenné válását.

Sokan adnak hangot csalódottságuknak amiatt, hogy hiába figyelmeztették a konzervatív politikusokat a költségvetési játszma káros gazdaági hatásaira. Az üzleti világ szereplőinek beszélgetéseiben az elmúlt napokban világosan tükröződött a frusztráció és szorongás, amit a kilátástalannak látszó politikai póker okozott - mondta Dirk Van Dongen, a nagykereskedők országos szervezetének elnöke a Wall Street Journal tudósítása szerint.

Gurítani kell, emberek!

Akármilyen nézeteltérések szabdalják is a törvényhozás frakcióit és a kormányt, a politika rendszernek működnie kell, a nap végére gurítania kell valamit, teljesítenie kell feladatát. Ha erre nem képes, annak következményei lesznek. Számos üzletember egyetért még a republikánusok radikális szárnyával, a Tea Partyval is abban, hogy vissza kellene faragni az Obama elnök nevéhez fűződő egészségügyi reformot (Obamacare), mert sokba kerül és tovább növeli az állam beavatkozását a gazdaságba.

A taktikájukat azonban nem osztják. Nem gondolják úgy, hogy megéri lefagyasztani a fél közigazgatást azért, hogy engedményeket csikarjanak ki az elnöktől. Főként úgy, hogy a dolog esélytelen, miután a Fehér Ház mellett a kongresszus felsőháza is a demokraták kezében van. John Engler Michigan állam volt republikánus kormányzója, aki ma egy üzleti szervezetet vezet, egyértelműen fogalmaz erről: Sok olyan ember van ma, aki nem akar kompromisszumot kötni, mert azt hiszi, hogy győzhet egy megnyerhetetlen csatában.

Nem lesz pénz

A cégvezetők azzal fenyegetőznek, hogy a jövőre esedékes időközi választásokon mérsékelt republikánus jelölteket fognak támogatni a Tea Partyhoz tartozó ellenfeleikkel szemben. (A demokratákhoz nem pártolnak át.) Az ország kiskereskedőinek szakmai szervezete azzal számol, hogy az üzleti lobbicsoportok 12-25 vállalatbarát konzervatív képviselő hóna alá nyúlhatnak szellemi és anyagi támogatásukkal. A radikálisokat képviselő FreedomWorks mozgalom vezetője, Russ Walker szerint azonban semmi esélyük, mivel a Tea Party gyökerei mélyre nyúlnak republikánus szavazók lelkében.

Az üzletemberek jelenleg nem szívesen támogatnak senkit, aki a kongresszusban ül. Sokan közülük, különösen a fővárostól távoli vidékeken látva a politikusok értelmetlen huzakodását teljesen kiábrándultak a politikából, és hátat fordítanak neki. Akik odafigyelnek a közéletre, azok úgy látják, hogy a republikánus párt frakciókra hasadt, elvesztette vízióját és jelenleg világos vezetés nélkül sodródik a politika zavaros áramlataiban.

HOZZÁSZÓLÁSOK