Szigorítást ígér a spanyol kormányfő

Megerősítik a biztonsági intézkedéseket a legalább 13 halálos áldozatot követelő barcelonai terrortámadás után - jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök.
Domokos László, 2017. augusztus 17. csütörtök, 22:06

A kormányfő Twitter-üzenetben közölte, hogy úton van a katalán fővárosba, hogy személyesen koordinálja a biztonság megerősítésére irányuló erőfeszítéseket - írta az MTI.

A terroristák soha sem fognak megtörni egy egységes népet, amely a szabadságot választja a barbárság helyett. Egész Spanyolország együtt érez az áldozatokkal és a hozzátartozóikkal- áll a kormányfő üzenetében.

A barcelonai gázolásos merénylet elkövetését az Iszlám Állam vállalta magára, hivatalos honlapján. A szervezet a szócsövének számító Aamák hírügynökség révén tudatta, hogy harcosai a követték el a merényletet válaszul az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció katonai támadásaira.

Áder János részvétét fejezte ki a spanyol királynak

Részvétét fejezte ki Áder János köztársasági elnök VI. Fülöp spanyol királynak és Spanyolország valamennyi polgárának a csütörtöki barcelonai gázolásos merénylet kapcsán. A magyar államfő a spanyol uralkodónak küldött gyásztáviratában azt írta, mély megrendüléssel értesült a barcelonai kegyetlen terrortámadásról, amelyben több békés járókelő is életét vesztette, sokan pedig súlyosan megsebesültek.

A gyász e nehéz óráiban szívből osztozunk fájdalmukban, és őszintén együttérzünk a brutális merénylet sebesültjeivel is, akiknek mielőbbi és teljes felgyógyulást kívánunk - fogalmazott Áder János.

Az egész világ megszólalt

Több uniós vezető, illetve a NATO és az Európa Tanács főtitkára is részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak a csütörtök délután Barcelonában elkövetett gázolásos merénylet után. Donald Trump amerikai elnök Twitter-üzenetben ítélte el a számos áldozatot követelő terrortámadást.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke közleményt adott ki, miszerint mélységesen lesújtották és elszomorították a történtek.

Később Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is együttérzését fejezte ki, elítélve a "borzalmas merényletet".

Mélyen megrázott bennünket a barcelonai merénylet. Együtt érzünk az áldozatok hozzátartozóival - írta Twitter-üzenetében Sigmar Gabriel (SPD) német külügyminiszter. A francia kormány szintén szolidaritását fejezte ki az áldozatokkal, a hatóságokkal és a spanyol néppel. Jean-Yves Le Drian külügyminiszter és Nathalie Loiseau, az európai ügyek minisztere közleményben tudatta, hogy valós időben tájékozódnak a helyzet alakulásáról. Theresa May brit miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatoknak.

Donald Trump amerikai elnök, akit folyamatosan tájékoztatnak a barcelonai helyzetről, Twitter-üzenetben ítélte el a terrortámadást, és közölte: bármit megtesznek, hogy segítséget nyújtsanak. Külügyminisztere, Rex Tillerson japán kollégájával, Kóno Taróval tartott közös sajtótájékoztatóján felajánlotta az Egyesült Államok támogatását a spanyol hatóságoknak. "A terroristáknak világszerte tudniuk kell, hogy az Egyesült Államok és a szövetségesei eltökéltek, hogy megtalálják és bíróság elé állítsák őket" - mondta Tillerson.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hedviga, 2017.08.18 15:54

Arról nem is beszélve, hogyha a Közel-Keletet nem fogják stabilizálni, akkor már csak a háború miatt is támadni fogják Európát. Erre csak egy gyógyszer van, a béke.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2017.08.18 15:49

Ebben a kérdésben az Orbán Viktornak van igaza teljesen és a lengyeleknek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html