Szörnyű lesz a mostani negyedév

Hosszabb és mélyebb lesz a világméretű recesszió, mint azt az IMF prognosztizálta januárban - jelentette ki a Reutersnek adott interjújában az OECD főközgazdásza, Klaus Schmidt-Hebbel - , a most folyó negyedév pedig a legrosszabb lesz mind közül.
NAPI Online, 2009. március 3. kedd, 11:05
Fotó:

Az IMF janauár végén módosította 0,5 százalékosra a világgazdaság növekedésére adott 2008. novemberi prognózisát (abban még 2,2 százalékos bővülés szerepelt), a fejlett gazdaságoktól pedig már 2,0 százalékos visszaesést várt. Az OECD utolsó, tavaly novemberi előrejelzése már 0,4 százalékos zsugorodást jelzett a javarészt a legfejlettebb országokat felölelő szervezet 30 tagja számára, a következő, feltehetőleg lerontott prognózist március végén adják ki.

Az OECD-országok gazdasága számottevően rosszabbul teljesít majd mint a világ egésze, mert a feltörekvő gazdaságok, mint például India vagy Kína 2009-ben is fel tudnak majd mutatni némi növekedést - figyelmeztetett Schmidt-Hebbel. Teljesen jogos, hogy az ECB és a Bank of England tovább csökkentse a kamatokat - mondta a főközgazdász - , ezzel kell reagálni arra, hogy a gazdaság a legrosszabb időszakát éli át 1946 óta.

A Reuters elemzői prognózisa szerint az ECB és a BoE egyaránt 50 bázisponttal csökkenti jelenlegi, 2,0, illetve 1,0 százalékos irányadó kamatát.

Schmidt-Hebbel szerint ugyanakkor a mostani válság, bár a legmélyebb a második világháború óta, nem akkora, mint az 1929-33-as volt. hiszen akkor a csúcstól a mélypontig 20 százalékkal is visszaesett a GDP egyes nagy országokban.

HOZZÁSZÓLÁSOK