Az euróövezet a túlélésért küzd, és ha az euróövezetet nem sikerül életben tartani, azt az Európai Unió sem éli túl - mondta kedden Brüsszelben Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, ezzel is jelezve, hogy nem lazul a nyomás a dublini kormányon. Egyedül a keddi tárgyalásokat vezető Jean Claude-Jucker, az eurózóna pénzügyminiszterei csoportjának az elnöke vélte úgy az európai döntéshozók közül, hogy Írországnak nincs feltétlenül azonnal szüksége a mentőcsomagban való részvételre. Ugyanakkor a piacok lenyugtatása, és a válság továbbterjedésének megállítása szempontjából a legtöbb elemző szerint mégis szükség lenne az írek kimentésére. Az ír kormány jelentős részben szűk parlamenti többsége, és a közelgő választások miatt ragaszkodik szuverenitásának megőrzéséhez, és azzal érvel, hogy a következő év végig teljes mértékben finanszírozni tudja hitelköltségeit. Többek között Franciaország és Finnország közben jelezték, hogy nem támogatják, hogy Írország korlátozottan, csupán bankjai védelmében vegyen részt az európai mentőprogramokban: támogatásukat a teljes, EU és az IMF által felügyelt kiigazítási programban való részvételhez kötik. A Centre for European Reform (CER) nevű kutatóintézet szerint várható volt, hogy a válságmentő mechnizmusra vonatkozó német-francia javaslat után megugranak a hitelköltségek a gyengébb országban, mivel az új mechanizmus szerint a magánbefektetőknek is bizonyos mértékű veszteségeket kell elszenvedniük.