Németországban is tüntettek a rasszizmus ellen

Több ezer ember részvételével tartottak tüntetéseket vasárnap Németországban a faji megkülönböztetés és a társadalmi igazságtalanság ellen - írja az MTI.
Szász Péter, 2020. június 14. vasárnap, 20:49
Fotó: Getty Images

A legnagyobb megmozdulás Berlinben volt, ahol a főváros és az egész ország egyik jelképeként számon tartott Brandenburgi kaputól a Neukölln nevű városrészig tartó, kilenc kilométer hosszú élőláncot alkottak a tüntetők.

A koronavírus-járvány miatt nem egymásba kapaszkodtak, hanem egy színes szalagokból font köteléket tartottak közösen, egymástól másfél, két méterre állva. Csaknem valamennyien a szájukat és az orrukat takaró maszkot is viseltek. A szervezők számításai szerint 20 ezren, a rendőrség előzetes adatai szerint nagyjából kilencezren lehettek.

A társadalmi szolidaritást jelképező kötelékkel "megmutattuk, hogy összetartozunk" - nyilatkozott a tüntetést szervező Unteilbar (Megoszthatatlan) elnevezésű kezdeményezés szóvivője a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaságnak. A kezdeményezéshez a szakszervezetek országos szövetségétől (DGB) a Nagymamák a szélsőjobb ellen (Omas gegen Rechts) nevű csoportosulásig 130 társadalmi szervezet és civil egyesülés csatlakozott, mindegyik vállalta, hogy a demonstrációra kijelölt terület egy-egy szakaszán gondoskodik a fertőzéshigiéniai szabályok betartásáról.

Az egyes csoportok a tüntetés témáját szélesen értelmezve számos követelést fogalmaztak meg a transzparenseken. Így például látható volt az amerikai rasszizmusellenes demonstrációkról kölcsönzött "A fekete életek is számítanak" (Black lives matter) szlogen, a németországi antirasszista tüntetéseken megszokott "A rasszizmus öl" (Rassismus tötet) felirat, de az "Állítsuk meg a klímaváltozást, 100 százalék megújuló energiát!" (Stoppt den Klimawandel, 100 Prozent erneuerbare Energien) és a "Több pénzt az oktatásra!" (Mehr Geld für Bildung) felirat is.

A szervezők szóvivője erről elmondta, hogy "sok különböző tartalmi követelés mutatkozott meg", amelyek azonban mind ugyanazon irányba, egy "klímabarát, szociális, antirasszista és a nemek közötti egyenlőségre alapuló társadalom" kiépítésére irányulnak.

Egy héttel korábban a német főváros keleti részének központjában, az Alexanderplatzon 15 ezren, főleg fiatalok demonstráltak a faji megkülönböztetés és a rendőri erőszak ellen. A téren zsúfoltság alakult ki, jóformán senki nem tartotta be a fertőzésveszély csökkentését szolgáló távolságtartási szabályt. A vasárnapi tüntetéssel a szervezők azt is meg akarták mutatni, hogy létezhet egyensúly a gyülekezési szabadság érvényesítése és a járványügyi védekezés között.

A szervezők és a tüntetést egy 1200 emberből álló egységgel biztosító rendőrség vezetői is elégedettek az eredményekkel. Az új koncepció bevált, a tüntetés "példamutató" volt - nyilatkozott az RBB-nek a rendőrség szóvivője.
Hasonló megmozdulásokat más német nagyvárosokban, köztük Hamburg és Lipcsében is tartottak vasárnap.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

na4, 2020.06.14 22:44

Úton e teljes káosz és az anarchia felé. Végük.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Kipcsak_bratan, 2020.06.14 21:16

"a rasszizmus ellen"

Tehát az őrjöngő, erőszakoló feka majomemberek ellen? Helyes...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Kipcsak_bratan, 2020.06.14 21:13

A csoportosan megerőszakolt nőkért is tüntettek ezek a sorosköcsögök? Vagy azok nem "számítanak"??
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html