Úgy tűnik, a lengyel koalíciós kormányban nem akarnak véget érni a viták - derül ki az onet.pl cikkéből. A két törpe pártból, a Megegyezésből és a Szolidáris Lengyelországból, illetve egy néppártból, a Jog és Igazságosságból (PiS) álló koalícióban ezúttal a Megegyezés körül izzik a levegő. A párt vezetési válságot él át, amelyet egyesek szerint Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke, Lengyelország tényleges vezetője szít.

A pártot Jaroslaw Gowin miniszterelnök-helyettes vezeti, illetve éppen ez az, amit a tagság egy része vitat. A konfliktus akkor kezdődött, amikor Gowin kiállt amellett, hogy a pandémia miatt el kell halasztani a 2020. május 10-ére kitűzött elnökválasztást, amibe a PiS csak hosszú huzavona után ment bele. A vitára majdnem ráment a koalíció. Gowinnal saját pártján belül elsősorban Adam Bielan, az államfő Andrzej Duda kampányfőnöke támadta.

Gowin helyzete megingott a párt élén, amire válaszul kibővítette az elnökséget hozzá hű tagokkal. Most azért vitatják az elnökségét, mert ezt a párt egy része szabályellenesnek tartja, emellett emlékeztetnek rá, hogy a Megegyezésben három évre választanak elnököt és az a ciklus már lejárt. Erre válaszl Gowin hívei ellentámadásba lendültek, ultimátumot adtak a PiS-nek: ha Bielan lesz a pártvezér, akkor kilépnek a koalícióból, amely így  elvesztené a parlamenti többségét.

Az egyik képviselő szerint Bielan Kaczynski utasításait követi, és sokan árulónak tartják ezért. A tisztázatlan helyzet tisztázására a PiS össze akarja hívni a koalíciós tanácsot. Gowin igyekszik elvenni az élét a vitának, találkozott Kaczynskivel, akit biztosított, hogy nem akarja felrúgni a koalíciót. A PiS elnöke ugyanis hitelt adhatott annak a pletykáknak, miszerint Donald Tuskkal pusmog a háttérben, hogy befeketítse a PiS elnökét.