Újabb munkaszüneti nap lesz a szomszédban

Munkaszüneti nap lesz a nagypéntek Romániában - döntötte el szerdán a bukaresti parlament, megszavazva az erről szóló törvénymódosítást az MTI szerint.
Szabó Dániel, 2018. február 28. szerda, 13:47
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A román munkatörvény módosítására irányuló jogszabályt Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselője dolgozta ki, és 42 - különböző pártokhoz tartozó - honatya támogatta kezdeményezőként.

A képviselőház szerdán nagy többséggel szavazta meg az újabb munkaszüneti napot: 233 támogató voksot kapott, és mindössze 7-en szavaztak ellene 19 tartózkodás mellett. Korábban a szenátus is rábólintott a törvényre, így most már csak Klaus Iohannis államelnöknek kell kihirdetnie, hogy hatályba lépjen.

A törvényt sürgősségi eljárásban tárgyalták, hogy már az idén alkalmazni lehessen. Romániában az ortodoxok a nyugati kereszténység húsvétjához képest egy héttel később, április 8-án ünneplik Jézus feltámadását.

A jogszabály nem tér ki arra, hogy a különböző vallásúak esetében hogyan járnak el, Erdélyben általában a munkáltatók és a munkavállalók közös megegyezése alapján szokták kiadni a húsvéti munkaszüneti napokat.

A kezdeményezők azzal érveltek, hogy a román munkatörvény 14 munkaszüneti napot biztosít, ami kevesebb, mint más nyugat-európai országokban, ahol több helyen a nagypéntek is hivatalos ünnepnek számít.

Claudiu Racuci, az ellenzéki liberálisok képviselője egy nappal korábban a szakbizottsági vitában azt javasolta, hogy a magánvállalkozóknak az állam térítse meg az újabb munkaszüneti napot. A szociáldemokrata Adrian Solomon szakbizottsági elnök szerint a magánvállalkozóknak nem lehet okuk panaszra, mert amúgy sem szokták kiadni alkalmazottaiknak a vallási ünnepek alkalmából járó munkaszüneti napokat. A bizottsági elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy fontos a román nép keresztény tudatának erősítése, ezért indokolt a munkaszüneti nap a kereszténység számára oly jelentős ünnepnapon, mint a nagypéntek.

Magyarországon már 2017-ben is munkaszüneti nap volt a húsvéti ünnepnap.

A fotó forrása: Napi.hu.

HOZZÁSZÓLÁSOK