Újabb titkokat árult el a guru

Némi hümmögéssel nyugtázta az amerikai gazdaság növekedését Warren Buffett befektetési guru, aki azt szereti, ha mindig van 20 milliárd dollárocska készpénzt a kasszájában. Most éppen háromszor ennyivel vásárolgat a világ minden táján. Minden kollégája azt sasolja, mire költi a pénzét.
Napi.hu, 2015. szeptember 10. csütörtök, 19:21
Fotó: Reuters

Az USA gazdaságának kétszázalékos növekedési tempója nem rossz - jelentette ki a CNBC-nek nyilatkozva Warren Buffett üzletember, akit tőzsdei meggazdagodása tett legendás befektetővé. Ugyanazon az úton járunk, amelyen hat évvel ezelőtt elindultunk, ami nem rossz, de arról nem beszélhetünk, hogy a GDP lendületesen bővülne.

Buffett azzal összefüggésben szólalt meg, ami a pénzembereket a világ minden táján a legjobban izgatja: emeli-e az amerikai jegybank az alapkamatot vagy sem. Az előbbi mellett szólhat, ha úgy látják, hogy az USA gazdasága elég erőteljesen nő, az utóbbi mellett, ha aggasztónak tartják a világ tőkepiacain az utóbbi időben kibontakozott hullámveréseket.

Csak óvatosan!

A guru felhívta a figyelmet egy meglehetősen nyilvánvaló összefüggésre. Ha az amerikai kamatok magasabbak az európaiaknál, az nem fog jót tenni az USA kivitelének, mert megerősíti a dollárt az euróval szemben. A gazdaságba nem lehet úgy beavatkozni, hogy csak annak csak egy elemét befolyásoljuk. Ha hozzányúlunk valamihez, annak itt, ott, valamint amott különböző hatásai lehetnek. Ez a helyzet a kamatemeléssel is.

A makrogazdasági kiskáténál jobban izgathatta a befektetőket a gurunak az a kijelentése, miszerint befektetési cége, a Berkshire Hathaway további IBM-részvényeket vásárolt az első és a harmadik negyedévben. Az interjú megjelenése után majdnem két százalékkal ugrott meg az informatikai óriás részvényeinek ára, nyilván azért, mert a kisebb halak úgy látták, jó lesz nekik is az a papír, amelyből a nagy hal bevásárolt.

Szórják a pénzt

Buffett azt is elárulta, hogy a következő négy-öt hónapban 32 milliárd dollárt szándékozik befektetésekre költeni. A pénz legnagyobb része még egy nemrégiben nyélbe ütött üzletre, a repülőgép-alkatrészeket gyártó Precision Castparts felvásárlása megy el. A Berkshire Hathaway több mint húszszázalékos felárat ajánlva szerezte meg a vállalat részvényeit augusztus elején.

A guru, aki Forbes magazin listáján 72,7 milliárd dolláros vagyonával a világ harmadik leggazdagabb embere, azt is megjegyezte, hogy tartja magát korábbi elvéhez, miszerint soha nem engedi meg, hogy a Berkshire készpénzállománya 20 milliárd dollár alá csökkenjen. A Reuters emlékezetet arra, hogy a cég második negyedéves beszámolója szerint 66,69 milliárd dollár készpénzzel rendelkeztek június végén. Igaz, a Precisiont ezt követően vették meg.

Nemzetközi hódítás

A 85 éves üzletember elismételte azt a korábbi kijelentését is, amely szerint a Berkshire kész a világ tucatnyi országában vásárolt cégekkel bővíteni 80 vállalatból - a jégkrémgyártótól a biztosítótársaságig terjedő vállalkozásokból - álló portfólióját. A nagyobb gazdaságokat részesítjük előnyben, mert a nagy cégeket kedveljük - fogalmazott -, de még így is számos ország szóba jöhet.

A nemzetközi megjelenés reklámjának szánták egy motorkerékpár-kiegészítőket áruló német vállalat megszerzését. Ezzel akarták jelezni, hogy a Berkshire Hathaway immáron az USA-n kívül is vadászgat. Buffett szerint ez a húzás messzemenően bejött. Olyan reklám volt, ami az utolsó centig megérte az árát.

Clinton for president!

Az befektető gurutól nem áll távol a közéleti szerepvállalás. Ennek jegyében ismét letette a voksát Hillary Clinton demokrata elnökjelölt mellett. Szerinte ha a volt first lady lehetőséget kap az USA irányítására, akkor úgy fog dolgozni, mint egy robot.

Ugyanakkor kétségei vannak Clinton egyik programjavaslatával kapcsolatban, amely nyilvánvalóan a demokraták bal szárnyát támogató szavazók megnyerését szolgálja. Eszerint adókedvezményt adnának azoknak a cégeknek, amelyek határozottabban megosztják profitjukat alkalmazottaikkal. Buffett kételkedik abban, hogy piacgazdaságban hasznosak lehetnek az ilyen beavatkozások. Közismert róla, hogy inkább az alacsony jövedelműeknek kínált adókedvezményekkel mérsékelné a szociális különbségeket.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Pluralista, 2015.09.11 23:30

Ez a farok csak egy bábja a háttérhatalomnak, egy díszgój, akire mutogatnak: látod, te is sikeres lehetsz! Közben habzó szájjal visítva támogatja az egyre kommunistább adótörvényeket, őrjöngve, haját tépve követel több pénzt a "szegényeknek", miután saját, és gazdái horribilis vagyonát már "biztonságos" offshore-paradicsomokba menekítette, hogy egyetlen cent adót se kelljen fizetnie. Undorító.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html