Üzentek az ECB kormányzói

Az infláció és a növekedés lassulásának dacára továbbra is kedvezően ítélik meg az euróövezet gazdasági helyzetét az Európai Központi Bank (ECB) döntéshozói - írja az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2018. május 14. hétfő, 21:59

Francois Villeroy de Galhau, a francia központi bank elnöke hétfőn Párizsban, Sabine Lautenschläger és Peter Praet, az ECB kormányzótanácsának két tagja pedig Koppenhágában, illetve Londonban beszélt egybehangzóan arról, hogy a pénzromlás ütemének közelmúltbeli lassulása valószínűleg átmeneti jelenség, amivel érzékeltették: az euróövezet jegybankja tovább halad a monetáris gazdaságösztönző intézkedések leépítésének útján.

Villeroy úgy fogalmazott, hogy az ECB hamarosan világossá teheti, mikor hajtja végre első kamatemelését 2011 óta. Reményei szerint az eszközvásárlási program lezárása után "pár negyedévvel".

A piacok arra számítanak, hogy a jelenleg havi 30 milliárd eurós keretösszegű eszközvásárlási programot december végén lezárja az ECB, majd a jövő év közepén emel kamatot. Az idei első negyedév vártnál gyengébb makroadatai miatt azonban egyes elemzők már azt latolgatták, hogy tovább húzódik a monetáris szigorítás elindítása.

A kormányzótanács az áprilisi ülése után kiadott nyilatkozatban megismételte: arra számít, hogy az ECB irányadó kamatai tartósan, a nettó eszközvásárlások horizontjánál jóval tovább maradnak a mostani szinteken. Jelenleg az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 0,00 százalék, az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állásé 0,25 százalék, illetve mínusz 0,40 százalék.

Ami az első kamatemelést illeti, további iránymutatást adhatunk az időzítésről, a 'jóval tovább' kifejezés legfeljebb pár negyedévet és nem éveket takar

- fogalmazott a francia jegybankár. Sabine Lautenschläger kijelentette, hogy nyugodt, mivel az euróövezeti gazdaság teljesítménye még mindig összhangban áll az ECB várakozásaival. Hozzátette, hogy további adatokra van szükség annak kiértékeléséhez, hogy az utóbbi hónapokban tapasztalt lassulás valóban átmeneti-e.

Peter Praet elmondta, hogy a gyenge áprilisi infláció dacára az ECB 1,5 százalék körüli inflációt vár a következő hónapokban. Áprilisban a fogyasztói árak 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a márciusi 1,3 százalékos növekedés után, a maginfláció pedig 0,7 százalékra csökkent a márciusi 1 százalékról.

Az ECB célja az, hogy az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalék alatt, de ahhoz közeli értéken legyen. Ezt a célt hosszú évek óta nem éri el.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK