A külföldi működőtőke-beáramlás februárban 230 millió eurót összesített Romániában, ami jelentős ugrásnak számít az előző hónaphoz képest, amikor mindössze 23 millió euró érkezett a szomszédos országba - jelentette a román jegybank (BNR).

Az első két hónap egyenlege 253 millió euró, ami azonban 22 százalékkal marad el az előző év azonos időszakában regisztrált értékektől. A külföldi befektetések a 2008-as csúcsévben még 9,5 milliárd eurót összesítettek, a gazdasági válság miatt ez az összeg 2010-re 2,2 milliárd euróra csökkent. Tavaly, a külföldi befektetések kilenc éves mélypontra, 1,9 milliárd euróra csökkentek, a visszaesés 2010-hez képest 13,6 százalék volt. A BNR szerint a két hónap alatt beáramló külföldi tőke alig 38 százalékban fedezte az időközben 663 millió euróra nőtt folyó fizetési mérleg hiányát.

A deficit az év első két hónapjában 64 százalékkal magasabb értéket mutatott 2011 azonos időszakához képest, a szakértők szerint elsősorban a kedvezőtlen időjárás és az a kivitel drasztikus visszaesése miatt. Február végén Románia közép és hosszú távú devizaadóssága -december végéhez képest - 0,1 százalékos csökkenés mellett 75,4 milliárd eurót összesített, a rövid lejáratú hitelállomány 1,5 százalékkal, 22,4 milliárd euróra mérséklődött. A fizmérleg a tavalyi évet 5,68 milliárd eurós deficittel zárta, ami 3 százalékkal több, mint a 2010-ben regisztrált értékeknél.