Vizsgálja az ügyészség a görög pletykát terjesztő német lapot

Sürgős előzetes vizsgálatot indít a görög ügyészség a német hetilap, Der Spiegel internetes kiadásában pénteken megjelent írás miatt, amelyben a tekintélyes hetilap azt állította, hogy Görögország az euróövezet elhagyását fontolgatja - közölte az AFP francia hírügynökséggel egy igazságszolgáltatási forrás.
MTI-Eco, 2011. május 9. hétfő, 13:03

A Héléni Raiku vezette vizsgálatnak azt kellene megállapítania, hogy a hírportál felelősségre vonható-e hamis hír terjesztése miatt. A forrás szerint a görög igazságszolgáltatás német partereinek segítségét kérte, hogy kihallgathassák az oldal tartalmáért felelős embereket és a cikk szerzőit. A görög igazságszolgáltatásban gyakran kezdeményeznek előzetes vizsgálatot olyan ügyekben, amelyek megrázzák a közvéleményt, ezeknek azonban gyakran nincs folytatása - írja az AFP.

A német lap pénteken jelentette, hogy az athéni vezetés az egyre súlyosabb gazdasági gondok nyomása alatt arra a belátásra jutott, hogy napirendre kell venni a valutaunió elhagyásának kérdését, és adósság-átütemezésről is tárgyalni kell. A felvetés miatt az Európai Bizottság (EB) péntek estére válságtanácskozásra hívta össze az euróövezeti pénzügyminisztereket - írta a Spiegel Online források megjelölése nélkül.

A lap értesülései a pénzügyminiszterek találkozóját illetően igaznak bizonyult: péntek este szűk körű euróövezeti pénzügyminiszteri találkozót tartottak Luxembourgban. Athéni bejelentés szerint a találkozón jelen volt Jeórjiosz Papakonsztantinu görög pénzügyminiszter is. A tárca közleménye szerint sem ott, sem az előtt nem vetődött fel Görögország eurótagságának megváltozása.

Juncker az informális megbeszélés után elmondta, hogy a német, a francia, az olasz és a spanyol pénzügyminiszterrel értekezett, elsősorban a legfejlettebb és a vezető feltörekvő országok csoportjában (G20) napirenden lévő nemzetközi gazdasági témákról. Jelen volt Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke és Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse is. A luxemburgi házigazda megerősítette, hogy - egyebek között a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a G20-partnerek kérésére - Görögország gazdasági helyzetéről is tárgyaltak, de botor ötletnek és puszta pletykának minősítette azt az értesülést, hogy Athén ismét saját pénzzel váltaná fel az eurót. Hangoztatta, hogy még a görög adósság átütemezéséről sem volt szó.

Az európai adósságválság kezdet óta a görög közvéleményben gyakran érte bírálat a német médiát, amiért az jobb esetben görög-ellenes sztereotípiákat és kliséket hangoztat, rosszabb esetben az ország ellen irányuló spekulációt szolgálja ki - írja az AFP.

HOZZÁSZÓLÁSOK