Zajlanak a görög választások

Az euróövezet jövője szempontjából sorsdöntő parlamenti választások kezdődtek vasárnap reggel Görögországban. A 9,7 millió szavazópolgár reggel hattól este hatig adhatja le voksát, az első exit pollok ezután jönnek.
MTI, 2012. június 17. vasárnap, 09:43

Az államcsőd által fenyegetett Görögországban a mostani választás hat héten belül a második - emlékeztet az MTI összeállítása. A május 6-i parlamenti választások nyomán ugyanis patthelyzet alakult ki, és az első három helyen végzett politikai párt közül egyik sem volt képes többséggel rendelkező kormányt alakítani. Megfigyelők szerint fennáll az a veszély, hogy a vasárnapi választások után is hasonló helyzet alakulhat ki.

Az Európa által aggodalommal és feszült figyelemmel kísért választások tétje Görögország euróövezeti tagságának, illetve az országgal kötött nemzetközi hitelmegállapodásnak, valamint az ennek fejében vállalt, kemény megszorításokkal járó reformprogramnak a jövője. A hagyományos nagy pártok, a konzervatív Új Demokrácia, valamint a szocialista PASZOK a megállapodás mellett vannak, miközben a görög politika új "csillagának" számító Radikális Baloldali Koalíció, a Sziriza a hitelmegállapodás azonnali felmondását helyezte kilátásba.

A Sziriza elnöke a szavazás előestéjén azt hangoztatta, hogy pártja ugyan az euró, illetve az euróövezeti tagság mellett van, de - mint fogalmazott - nem minden áron. Alexisz Ciprasz Görögország megfélemlítésével és tönkretételével vádolta az Európai Uniót, és arra szólította fel a görög baloldalt, hogy álljon a Sziriza mögé, amely elutasítja a nemzetközi mentőcsomag fejében vállalt megszorításokat.

A rajthoz álló 21 párt közül csupán hétnek van tényleges esélye arra, hogy átlépje a parlamentbe jutást jelentő 3 százalékos szavazatküszöböt. A legutolsó felmérések azt mutatták, hogy a győzelemre a konzervatív Új Demokráciának és a Radikális Baloldali Koalíciónak (Sziriza) van leginkább esélye. Abszolút többséget azonban várhatóan egyikük sem fog szerezni, így mindenképpen újabb kemény alkudozásra van kilátás a pártok között egy koalíciós kormány megalakítása érdekében.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

kintekunta , 2012.06.17 17:03

@obsi: hajrá!!


http://hvg.hu/gazdasag/20120617_europai_mentoalapok#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_6_17

Elfogyott a pénze az euróövezeti mentőalapoknak
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

SzaszaG, 2012.06.17 16:15

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

obsi, 2012.06.17 14:53

Hajrá görögök!
Vesszen az unió!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html