A jó munkához idő kell: még öt évig épül az észak-erdélyi sztráda

Jelenlegi ütemterve szerint 2020-ig el kell készülnie az észak-erdélyi autópályának, azonban az eddigi tapasztalatok fényében erősen kérdéses a megvalósítás.
Barabás T. János, 2016. február 24. szerda, 12:05
Fotó: Napi.hu

Dan Costescu román szállításügyi miniszter parlamenti meghallgatásán közölte, hogy már csak öt évet kell várni az észak-erdélyi autópálya megépülésére. Cseke Attila RMDSZ-es képviselő hozzászólásában kifejtette, a társadalom elveszítette türelmét, és tetteket, nem ígéreteket vár - írta a maszol.ro.

A miniszter a képviselőház meghívására a romániai autópálya-építések jelenlegi stádiumáról és a fejlesztési tervekről számolt be a honatyáknak. Megjegyezte, a Cioloș-kabinet mandátuma csak az év végi választásokig szól, és nem kíván a következő kormányok nevében ígéreteket tenni.

A miniszter beszámolójában szakaszonként ismertette a procedurális folyamatokat. Elmondta, hogy egyes szakaszok esetében csak január végén hagyta jóvá a kormány az észak-erdélyi autópálya nyomvonalán lévő földterületek kisajátítására vonatkozó határozatot. Ott ahol a közbeszerzést megnyerő cég visszalépett, a listán következő vállalkozás lesz a kivitelező.

A román kormány 2003 decemberében írt alá szerződést a Brassó-Bors autópálya megépítéséről az amerikai Bechtel vállalattal. A sztrádának eredetileg 2011 végéig kellett volna elkészülnie, kilométerenként 5,4 millió eurós áron. Időközben a román állam felbontotta a szerződését a Bechtellel. Az észak-erdélyi autópályából mindössze egy 52 kilométeres szakaszt adtak át eddig a forgalomnak, Gyalu és Aranyosgyéres között.

A miniszter beszámolójához az RMDSZ részéről Cseke Attila képviselő szólt hozzá. Elgondolkodtatónak nevezte, hogy több mint 3 éve járt le az autópálya megépítésére kitűzött eredeti határidő, de a megígért 415 kilométerből még mindig csak 52 kilométeren lehet közlekedni.

HOZZÁSZÓLÁSOK