A vártnál is durvább leépítések a román vasútnál

Az eredeti forgatókönyvhöz képest kétszer annyi, mintegy 3 ezer alkalmazottját kénytelen elbocsátani még az idén a román vasúttársaság áruszállító részlege (CFR Marfa) − derül ki Bukarest a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) küldött szándéknyilatkozatából.
Túrós-Bense Levente, 2011. május 10. kedd, 17:46
Fotó: Napi.hu

Iulian Manescu, a mozdonyvezetők szakszervezetének elnöke szerint a dolgozók jelentős része már június elsejétől munka nélkül marad. Korábbi hírek arról szóltak, hogy csak 1500 alkalmazott kerül az utcára a vállalat teljes állományából.

A Mediafax hírügynökség úgy tudja, hogy a román kormány arra is ígéretet tett, hogy a többnyire politikai alapon megválasztott menedzsmentet szakmai vezetésre cseréli és egy közös cégbe vonja össze vidéki kirendeltségeit is. A kormány emellett azt is vállalta, hogy még az idén tőzsdére viszi a vállalatban birtokolt részvényeinek 20 százalékát.

A CFR áruszállító cége a múlt évet 4,1 százalékos forgalomnövekedés ellenére 354 millió lejes (egy euró 4,10 lej) veszteséggel zárta, ami 3,5 százalékos növekedést jelent 2009-hez képest. A mamutvállalat járműparkja 42 ezer vasúti kocsiból és több mint 900 mozdonyból áll, alkalmazottainak száma meghaladta a 10 600-zat.

HOZZÁSZÓLÁSOK