Csődöt jelentett egy legendás vállalat

Csődöt jelentett a Hertz Global Holdings, a világ egyik legnagyobb és legrégebbi autókölcsönzője, ugyanis a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások és a globális gazdaság helyzete miatt drasztikusan visszaesett a kereslet a cég járművei iránt.
Domokos László, 2020. május 23. szombat, 14:00
Fotó: Reuters

A cég a csődeljárási kérelemben úgy nyilatkozott, hogy 25,8 milliárd dollárnyi eszközkészlettel rendelkezik, és 24,4 milliárd dollár tartozása van, a két fő hitelezőjének az IBM-et és a Lyftet nevezte meg. Bár a Hertz sikeresen egyezkedett hitelezőivel, hogy rövid távon könnyítést kapjon a tartozásaira, és állami segítségért is folyamodtak, azonban nem sikerült hosszabb távú megoldást kidolgoznia az adósságai kezelésére, így elkerülhetetlenné vált, hogy csődöt jelentsenek - írta a Bloomberg híre nyomán az Index.hu.

A csődeljárás csak a cég amerikai és kanadai leányvállalatait érinti, az európai, ausztrál és új-zélandi cégeit nem. A társaság kénytelen lesz eszközöket eladni, és visszavágni a működését a Bloombergnek nyilatkozó, acsődeljárásban jártas jogi szakember szerint.

A koronavírus-járványnak súlyos következményei voltak a cégünkre, és nagy a bizonytalanság, hogy mikor fog helyreállni a gazdaság, és mikor fognak ismét utazni az emberek - mondta Paul Stone, a Hertz ügyvezetője.

A társaság elődjét 1918-ban alapították, és 12 400 helyszínen vannak egységei világszerte. A kölcsönző alapítója John Daniel Hertz, született Herz Sándor magyar származású amerikai üzletember, lótenyésztő.

HOZZÁSZÓLÁSOK