Hatalmas zuhanást szenvedett el a tegnapi kereskedésben a Nokia árfolyama azt követően, hogy a társaság profit warningot tett közzé. A részvények közel 20 százalékot veszítettek értékükből, egészen 1,8 euróig zuhantak, ami 16 éves mélypontnak felel meg. A cég, amely valaha a legnagyobb európai vállalatnak számított piaci kapitalizáció alapján, több mint 90 százalékot veszített értékéből azóta, hogy az Apple piacra dobta az iPhone-t, erős versenyt indítva el ezzel az okostelefonok piacán.

A Bloomberg adatai szerint a Nokia értékeltségi mutatószámai soha nem látott mélypontra zuhantak. P/BV rátája 0,62-szeres, P/S rátája pedig 0,81-szeres, ami alacsonyabb, mint bármelyik, legalább 5 milliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkező vállalat esetén a világban. A társaság készpénzállománya 9,8 milliárd euróra rúgott az első negyedév végén, ami már magasabb, mint a piaci kapitalizációja, ami a tegnapi zuhanást követően 6,9 milliárd eurót ért el. Nettó készpénzállománya pedig 4,9 milliárd euró volt, ami a kapitalizáció 70%-át teszi ki. Vagyis ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen 2 milliárd euróra értékelik a piacok a vállalatot, ha a készpénzállománnyal nem számolunk.

Ha más nem is, de a szabadalmak mindenképpen jelentős értéket képeznek a cégben, különösen hogy a közelmúltban megszaporodtak a szabadalmi perek a mobilszektorban. A Google a Motorola mobilgyártó cégét vásárolta fel nemrég, elsősorban szabadalmaiért, a 12,5 milliárd dolláros vételár alapján pedig egy szabadalomra 750 ezer dolláros érték jut. A Nokia közel 12 ezer szabadalommal rendelkezik, ezzel az értékkel számolva a mobilgyártónál csak a szabadalmak mintegy 7 milliárd eurót érnének. Viszont a Deutsche Bank elemzői felhívják rá a figyelmet, hogy a Nokia szabadalmi portfoliójának értékesítése problémásabb lehet az iparág többi szereplőjével kötött licenc megállapodások miatt.

A Falcon Point Capital szakértője szerint a Nokia könnyen felvásárlási célpont lehet, és nem csak a Microsoft célkeresztjébe kerülhet, amellyel egyébként is együttműködik az okostelefongyártás tekintetében, de elég olcsó ahhoz, hogy a kockázati tőke társaságokat is érdekeljen. A mobilgyártást a készpénzállomány miatt vásárolhatják meg, a Nokia-Siemens Networks-öt pedig logikus lenne leválasztani, amennyiben kockázati tőkés befektetője lesz a vállalatnak. Nemrégiben felröppentek pletykák azzal kapcsolatban, hogy a Samsung vásárolná fel esetleg a Nokiát, elemzők szerint azonban ez elképzelhetetlen, hiszen a szép eredményekkel büszkélkedő dél-koreai cégnek nincs rá oka, hogy rontsa a profit marginjait azzal, hogy konszolidálja a Nokiát. "Ha a Nokia nem mászik ki ebből egy éven belül, vége lehet a cégnek" - jósolja a Needham elemzője.