Az amerikai szenátus banki bizottságának tagjai hétvégi egyeztetésükön elvetették a kormány önálló fogyasztóvédelmi hivataláról szóló javaslatát - írja a Bloomberg. A Fehér Ház még decemberben nyújtotta be javaslatát egy önálló fogyasztóvédelmi hivatalra vonatkozóan. A bizottság elnöke, a demokrata Christopher Dodd, a republikánus tagokkal karöltve a kezdeményezést akkor nem vetették el: mind a két párt tagjai egyetértenek azzal, hogy szükség van a bankok megzabolázására. A demokrata elnök azt javasolja, hogy minisztériumi szinten valósuljon meg egy pénzügyi védelmi hivatal, amely rendeletalkotási jogkörrel rendelkezne és a Fehér Ház nevezné ki az igazgatóját. A héten vélhetően egy másik javaslatot is benyújtanak, de ez a hatalmas banki prémiumok megadóztatásáról szólna: Virginia demokrata szenátora az ötmilliárd dollárnál nagyobb értékű mentőövben részesült vállalatok bónuszaira vetne ki adót. A javaslati szerint a 400 ezer dollárt meghaladó prémiumok fele az államháztartás kasszájába vándorolna.