Kiterjesztheti a bankmentő csomagot Berlin

A német kormánykoalíció az idén lejáró nemzeti bankmentő alap (SoFFin) egy éves meghosszabbítását tervezi - írta kormányzati forrásokra hivatkozva a Reuters hírügynökség.
MTI-Eco, 2010. szeptember 16. csütörtök, 22:25

A Pénzügyminisztérium közleményében úgy reagált, hogy kizárólag a jelenlegi törvényi állapotoknak megfelelő intézkedések lesznek érvényben 2011-től, újabb támogatásra már nem kerül sor.

A német kormány 2008 októberében hozta létre azt a 480 milliárd eurós biztonsági alapot, amellyel a pénzügyi szektor bajba jutott szereplőit segítették ki.

Az összegből 400 milliárd euró tettek ki a különböző állami garanciák, míg 80 milliárd eurót közvetlen támogatásra szántak.

A SoFFin csomagnak köszönhető a Hypo Real Estate (HRE) kimentése és a Commerzbank megsegítése.

"Annak lehetőségét tárgyaljuk, hogy a SoFFint egy korlátozott időre, belső körben hosszabbítjuk meg" - mondta a neve elhallgatását kérő kormányzati forrás.

A pénzügyminisztérium illetékes azonban tagadta a kiszivárgott híreket: "A SoFFin meghosszabbítása rossz üzenet lenne a piacnak".

Épp az előző héten jelentette be a SoFFin illetékese, hogy további - így a korábbiakkal együtt összesen 142 milliárd euró értékben - garanciákat vállalnak a HRE csoport számára.

Az eddigi menetrend szerint a bankok az év végéig kérhetnek garanciákat a nemzeti alaptól.

A jövő év elejétől ugyanis érvénybe lépne a válság tapasztalatait felhasználó új banktörvény, amely a bajba jutott pénzpiaci intézmények kötelező újrastrukturálásról is szól.

Kormányzati források azonban megerősítették, hogy a törvényhozók között egyre többen úgy vélekednek, hogy a SoFFin élettartamát meg kell hosszabbítani.

HOZZÁSZÓLÁSOK