Meghalt Larry King

Életének 87. évében meghalt Larry King, legendás televíziós műsorvezető - jelentették be hivatalos Twitter-oldalán.
Domokos László, 2021. január 23. szombat, 14:25
Fotó: Getty Images

A televíziós újságíró koronavírus miatt december vége óta a Los Angeles-i a Cedars Sinai egészségügyi központban feküdt - írta a hvg.hu.

Az 1933-ban született King minden idők egyik legismertebb amerikai televíziós személyisége és újságírója volt. Számos szakmai elismerésben részesült, Emmy-díjjal és összesen 10 Cable ACE-díjjal is kitüntették.

A pályafutását az 1950-es években, Floridában, Miamiban kezdte, több kisebb helyi lapnál és stúdiónál dolgozott, mielőtt a CBS szerződtette. Országos ismertségre 1978 után tett szert, amikor is útjára indította a Larry King Show betelefonálós rádióműsort. Ezt követően nyergelt át a televízióba - írta a 444.hu.

King többek között 25 éven keresztül vezette a CNN-en a Larry King Live című műsorát, amelyben elnökjelölteket, hírességeket, filmsztárokat, sportolókat, de hétköznapi embereket is meginterjúvolt. 2010-ben ment nyugdíjba, több mint hatezer adás után.

A műsorvezető nemcsak koronavírus-fertőzéssel küzdött, hanem számos egészségügyi problémája volt: többek között cukorbeteg, többször volt színinfarktusa is az elmúlt években és a szívét is műtötték, a tüdőrákból azonban szerencsésen felépült.

Tavaly a legendás tévés két felnőtt gyermeke is elhunyt, néhány héten belül: a 65 éves Andy szívrohamban, 52 éves lánya, Chaia pedig tüdőrák miatt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport

HOZZÁSZÓLÁSOK