Lefagyott az Austrian Airlines

Rendkívül nehéz hónapokat élt át az Austrian Airlines (AUA), amely 2009 szeptembere óta a német Lufthansa tulajdonában van − derült ki az Austrian Times osztrák hírportál jelentéséből.
Komócsin Sándor, 2013. március 14. csütörtök, 06:51
Fotó: Napi.hu

Az alkalmazottak számát csökkenteni kellett a téli holtszezon idejére és a légitársaság februárban öt repülőgéppel kevesebbet üzemeltetett, mint egy évvel korábban. (A flottában 77 gép van, amelyek kihasználtsága − a leállításoknak köszönhetően −, kicsit emelkedve, 72,5 százalékra nőtt.) A kisebb kapacitás miatt 2013 első két hónapjában kevesebben utaztak az osztrák légitársasággal, mint 2012 elején. Az elmúlt hónapban öt százalékkal szálltak fel kevesebben az AUA járataira, az év első két hónapjában csaknem négy százalékkal, 1,4 millióra csökkent az utasok száma.

Jól kezdődött az idei év, pozitív folyamatokat látunk az utasülések értékesítésében, köszönhetően annak, hogy igazodtunk a gyenge szezonális kereslethez − jelentette ki Karsten Benz, a vállalat elnöke. A német tulajdonos már nem ilyen elégedett. A Lufthansa azt várja az AUA-tól, hogy Európán belül erősítse pozícióit, amit eddig nem tudott teljesíteni − mondta Isabel Todenhöfer, a német légitársaság egyesülésekért és felvásárlásokért felelős vezetője a Bloomberg tudósítása szerint. Az Austrian Airines csak 1,8 százalékkal tudta növelni utasforgalmát 2012-ben, szemben a Lufthansa svájci divíziójának három-, illetve az egész csoport 2,4 százalékos bővülésével.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK