Nagyon nagy pénz, nagyon nagy foci

Nagy-Britanniában keresnek messze a legjobban a focisták.
NAPI Online, 2008. május 29. csütörtök, 14:13
Fotó:

Európában a brit futballbajnokság első osztályának csapatai költik bevételük legnagyobb arányát játékosaik fizetésére - derül ki a BBC összeállításából. Soha nem volt olyan nagy ez az arány, mint az elmúlt szezonban. Az öt vezető klub árbevétele 2006/07-ban elérte az 1,5 milliárd fontot (1,9 milliárd euró), miközben a focistáknak fizetett bérek 13 százalékkal, 969 millió fontra nőttek.

A teljes Premier League-et tekintve 63 százalékra nőtt a bér/forgalom arány, szemben a 2006/05-ös szezon 62, illetve az 1997/96-ban mért 48 százalékkal. A legnagyobb összeget, 132,8 millió fontot a Chelsea csengeti ki játékosainak.

A költekezésnek lendületet adott a meccsek közvetítéséről szóló, tavaly augusztusban aláírt többéves szerződés. Ennek értelmében a tavalyi 1,7 milliárd fontról a folyó szezonban 1,9 milliárdra emelkedtek a jogdíjbevételek, amit sok klub egyfajta hitelfedezetként fogott fel, s elkezdett előre költeni játékosállománya erősítésére.

A legnagyobb befektetések azoknál a kluboknál folynak, amelyeknek új, gazdag tulajdonosuk van. Ugyanakkor az a tény, hogy a nyereségesség nem erős oldala a futballvállalkozásoknak - az első osztály 20 csapatából csak 8 ért el üzemi nyereséget 2007/06-ban -, arra utal, hogy a tulajdonosoknak nem a profitszerzés a fő céljuk. Ehelyett arra törekednek, hogy minél sikeresebb legyen a klub, mert ennek alapján lehet sokkal többért eladni, mint amennyiért vették.

Európa más nagy futballnemzeteinél - Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban - hasonló bér/bevételi arányok alakultak ki, egyedül Németország a kivétel, ahol mindössze 45 százalék ez az arány. Ezzel egyidejűleg a Bundesliga mutatja fel a legjobb profitrátát, 18 százalékot. Ennek alapja, hogy a viszonylag olcsó jegyeknek köszönhetően Németországban a legnagyobb a meccsek látogatottsága.

Összességében a focisták keresetét mutató következő számsor talán némi magyarázatot ad arra, miért volt három angol klub a Bajnokok Ligájának idei elődöntőjében. Az öt legnagyobb európai első osztályú bajnokság csapatainak bérköltségei a következőképpen alakultak az elmúlt szezonban: Nagy-Britannia 1,44 milliárd euró, Németország 822 millió, Franciaország 722 millió, Olaszország 620 millió, Spanyolország 619 millió euró.

HOZZÁSZÓLÁSOK